Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
AGRÁRTÖRTÉNET - AGRÁRETNOGRÁFIA - TAKÁCS PÉTER: Malmok, kallók és egyéb vízi szerkezetek Zemplén vármegyében a 18. század végén (Kísérlet egy emberi létszükséglet kielégítésének kronológiai és regionális korlátok közötti feltárására)
Az immár stabilizálódott, lakhelyét nemzedékeken át megtartó lakosság termelő tevékenységében és táplálkozásában is (összefüggésben a keresztény hitvilággal) egyre fontosabb szerephez jutottak a gabonafélék. Zemplén vármegyében ugyan - a királyhelineci és szerencsi körzetet kivéve - többnyire csak zabot, haricskát, hajdinát, tönkölyt, legfeljebb kölest és ritkábban rozsot termett a szántóhatár, de a sík vidék és a hegyvidék érintkezése mentén olyan mértékű megélhetési árucsere bontakozott ki, aminek a színteréül külön mezővárosi vásárvonal alakult ki. Ennek a haszonelvűségtől mentes, gyakran a pénzt is mellőző árucserének a fenntartója, sőt gyarapítója a hegyvidék lakóinak a gabona, bor és a 18. században már dohány, illetve a síkvidék lakóinak vas, a tűzi-, bútor-, szerszám- és épületfa, a méz, sajt, birkabőr, posztó és erdei termék (gomba, mogyoró, tapló, erdei vadak húsa, prémje) szükséglete volt. A termelt, vásárolt vagy cserélt gabonaféléket lisztté kellett őrölni. Ezt szükségből tehették a kézi erővel működő darálókon, az állati erőt kívánó szárazmalmokban, a szél vagy a víz energiáját hasznosító szél-, illetve vízimalmokban. Zemplénben korábban is, de 1715-1720-tól számszerű adatokat rögzítő forrásokkal bizonyíthatóan is, a vízimalmok domináltak. A vármegyében szélmalmokról a 18. századból nincs információnk. Furcsa abszurditása azonban a Zemplén megyei hétköznapoknak és természetföldrajzi sajátosságoknak, hogy éppen a legjobb gabonatermő térségekben hiányoztak a vízimalmok, míg fölösen találjuk azokat a szűk szántóhatárokkal, gyenge vagy éppen terméketlen határú, csak haricskát, kölest, zabot - ezeket is mértékkel - termő falvakban. Ez a vízföldrajzi viszonyokkal függött össze. A Zempléni síkság, a vulkanikus löszréteg takarta Hegyalja, a Szerencs vidéki Hangod folyóvíz-hiányos térség volt. A Tisza és a Bodrog pedig a vízpartokat megközelíthetetlenné mocsarasító tevékenységével lehetetlenítette el a vízi energiával működő gépi szerkezetek használatát. Az őrlésre használt vízi- és szárazmalmok Akár félméteres vízszint különbség, amit a tapasztalati ismeretekre támaszkodók is könnyen előidézhettek, elegendő volt egy vízikerék forgatásához, ami fából faragott fogaskerék áttétellel működésbe hozhatta a hozzá rendelt őrlő, préselő vagy kallózó, dürückölő, fűrészelő szerkezetet. Bogdán István és 11a Bálint kutatásai szerint az egykövű vízimalmok óránként két, legjobb estben is négy, naponként tehát 20M0 pozsonyi mérő gabonafélét őröltek lisztté. Ma használatos mértékkel ez tizenkét-huszonnégy mázsa. Ez a mennyiség a Mechwart András által felfedezett kéregöntésű hengerszék vízimalmokba építéséig lényegében nem változott." A szárazmalmok óránként egy pozsonyi mérő (mai mértékkel 62,5 liter) gabonát voltak képesek megőrölni. 1 2 Ha ehhez a megfelelő matematikai müvelettel hozzáillesztjük az egy lakos által évenként átlagosan elfogyasztott kettő, kettő és fél mázsa gabonát (négy pozsonyi mérő, vagy két köböl 1 3), könnyen megbecsülhetjük, hogy egy térség lakosságának liszttel való ellátásához hány vízi- vagy szárazmalomra volt szükség. 11 Bogdán 1964., IIa 1964. 12 Pongrácz 1967., Zoltai 1835„Takáts 1907., Szűcs, 1999. 13 Ez a történészek és közgazdászok által rendszeresen használt arányszám csalóka, mert az első életszínvonal küszöbön túljutott társadalmak táplálkozásában a keményítő tartalmú élelmiszer fogyasztásának a mértékét jelzi. Ez pedig az ipari forradalom közlekedési akadályokat elhárító - gőzhajó, vasút - és a termelékenységet robbanásszerűen bővítő gazdasági változások által generált átlagfogyasztás. Egyben az éhínségek 614
