Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - KAJÁN IMRE: A Soroksári Duna-ág elzárása és az 1876. évi árvíz

A Vásárhelyi jelentése alapján készült költségbecslés a Duna szabályozására 8 948 149 forintot irányzott elő. Az összeg puszta említése is elegendő volt ahhoz, hogy a törvényhozás a szabályozások kérdését levegye a napirendről.

5 A fővárosokra a tervek szerint 1 044 941 forint költség hárult volna. Ezt nem tudták vállalni, mert mind a négy érdekelt fél (Pest, Buda, Pest megye és az országos költségvetés) minél nagyobb részt akart a többiekre hárítani. Az országgyűlési tanácskozásokkal egy időben kezdődtek a viták a mérnöki tervek kulcselemeként tervezett Soroksári Duna-ág elzárásának ügyében. Pest megye, a ráckevei koronauradalom, de még Pest városa is tiltakozott a terv ellen. Előbbiek elzárkózása érthető: az ország szívéhez vezető közvetlen kapcsolatot, olcsó vízi útjukat féltették. Az elzárás kérdésében a meghívott külföldi szakértők, Paleocapa és Mitis is a tiltakozókat erősítették, míg az építési főigazgató. Lechner József kitartott az elzárás terve mellett. A Duna-szabályozás kérdését elnapoló döntést negyedszázados csend követte. Pest-Buda pedig haladt tovább a gazdasági fejlődés útján; megépült a nyugati országrészt a fővárossal összekötő Déli Vasút, Kelet felé pedig a Tiszavidéki Vasút. Nem csoda, hogy óriási méretekre nőtt a város kereskedelme, és vízi közlekedése is új-korszerü kikötőket követelt. A pesti oldal rakpartépítőinek sorát a Dunagőzhajózási Társaság (DGT) nyitotta meg: 1853-ban a mai Széchenyi tér hosszában, a Lánchíd két oldalán kb. 300 m hosszú, raktárakkal felszerelt kőpartot állított. Ezt követte Pest városa, mely előbb (1857-60) az Akadémia palotája előtt kb. 380 m hosszú, majd (1864-67) a görög templomig nyúló 664 m-es, kőből épített partfallal csatlakozott a DGT építményeihez. A szabályozások kezdete Pest város rakpart-építési munkáit Reitter Ferenc főmérnök vezette.

6 A tervek előzményeit tanulmányozva ébredt rá, hogy védtöltések építése, vagy a város terepszintjének felemelése nem véd meg a jeges árvizektől, mert a vízszintemelkedés mértéke egyedül a keletkezett jégtorlaszok erősségétől, így az időjárás és a mederviszonyok szeszélyétől függ. Addig tehát, amíg meg nem gátolják a jégtorlaszok keletkezését, illúzió az árvízvédelmi biztonság. Reitter felújította Beszédes József és Vedres István reformkori mérnökök gondolatát, a Pestről kiindulva a Tiszáig vezető hajózócsatorna tervét is. Tulajdonképpen ezzel sikerült a fővárosi Duna-szakasz szabályozásának kérdését is újra felszínre emelnie. Irodalmi munkásságával bizonyította, hogy Buda-Pest éppoly veszélyben van, mint 1838-ban volt. Bár a mai Nagykörút körülbelüli helyére tervezett hajózócsatornája nem valósult meg, Reitter múlhatatlan érdeme, hogy a szabályozás dolgában ingadozó közvélemény érdeklődését majd két évig lekötötte akkora hatással, hogy terveit a kormány is 5 A keletkezett károkról csak becslések állnak rendelkezésünkre. Az egykor készült kárfelmérés nem vette ugyanis számba sem az arisztokraták (ill. meghatározott vagyon fölöttiek), sem pedig pl. a zsidók veszteségeit. A Duna-völgyi árvíz együttes kárösszegét 28 540 000 pengő forintban állapították meg, ebből Pest épületkára volt a legjelentősebb 10,5 millió forinttal, az itt elveszett ingóvagyont pedig további 10 millióra becsülték. A szabályozásokról készült jelentést közli: Kaján 1988. 6 Reitter Ferenc (1813-1874, a Magyar Tudományos Akadémia tagja) 1850-től dolgozott a pest-budai városi mérnöki hivatalban. A kiegyezés után a Fővárosi Közmunkák Tanácsa főmérnöke volt, így nagy szerepe volt a korszak városképi jelentőségű műveinek megalkotásában. 569