Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - KAJÁN IMRE: A Soroksári Duna-ág elzárása és az 1876. évi árvíz

A Soroksári Duna-ág elzárása és az 1876. évi árvíz KAJÁN IMRE Bevezetés A kiegyezés után a magyar kormányzat egyik fontos teendője volt az ország fővárosa, a leendő Budapest anyagi viszonyainak javítása. Ehhez alapfeltételként volt szükség a város(ok) árvíz elleni megóvására, hiszen e nélkül sem a városi infrastruktúra további szükséges elemei (hidak, vasutak, vízellátás, csatornázás, a hírközlés akkori formái), sem pedig a hosszú távú városfejlesztés, az ipari beruházások nem voltak biztonsággal, haszonnal végrehajthatók. Az 1870. évi X. törvényben a fővárosi középítések részeként, de annak legfontosabb alapelemeként elrendelt, majd gyakorlatilag 1876-ra elkészült budapesti Duna-szabályozás máig hat, hiszen művei mind ma is megvannak, s ha némileg módosult funkcióval, működnek is. A Duna addig ismert második legnagyobb árvize, az 1876. évi, Budapesten az elkészült árvízvédelmi létesítmények nagy próbája volt. Utólag, majd 140 év távlatából már sokkal könnyebb megítélni az akkori műszaki alkotások eredményét, hasznát, mint egykor - és az első próba, az 1876. évi tavaszi árvíz idején - amikor széles körű szakmai és társadalmi vita bontakozott ki a kérdésben. Tanulmányomban elsősorban ennek a vitának a menetét próbálom végigkövetni. Ahhoz azonban, hogy érthetővé váljék a kor laikusainak (és több szakértőjének) félelme, szükséges áttekintenünk azt a meglehetősen hosszú időszakot, amelyben a szabályozások igénye felmerült, megtervezték és elkészítették azokat. Történeti előzmények Az 1872-ben Budapest néven egyesült városok - Pest, Buda és Óbuda - emberemlékezet óta sokat szenvedtek a Duna árvizeitől. Buda alacsonyabban fekvő részei (Víziváros, Rácváros) és a közigazgatásilag hozzá tartozó Országút és Újlak, valamint a mezővárosi rangú Óbuda sokáig nem tudták elérni, hogy a Duna gyakori kiöntéseitől megmentessenek. Buda esetében ez megmagyarázható, hiszen a város testületeiben döntő szavú gazdag polgárok a magasabb részeken - a vároldalban és a Várban - laktak, így nem állt érdekükben, hogy a Duna-parti részek védelmére nagy összegeket áldozzanak, ill. szavazzanak meg. Óbuda helyzete más, de ez is megmagyarázza az óvintézkedések elmaradását. A pusztából mezővárosi rangra fejlődött település a török kiűzésétől a gróf Zichy családé, majd 1766-tól már kincstári birtok volt. A község irányítását a többségben lévő német telepesek vették át, a kisebbségben lévő magyarok és a legnagyobb magyarországi közösségét kitevő zsidóság külön igazgatta ügyeit. A hármas irányítás nyilván nem kedvezett 567