Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÖRTÉNETI FORRÁSOK NÉPRAJZI ÉRTELMEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - VERES GÁBOR: Népi építkezés az egri hóstyákon a 18-19. században

Népi építkezés az egri hóstyákon a 18-19. században VERES GÁBOR Az egri hóstyák népi építkezésére vonatkozóan a 18. század elejétől rendelkezünk kiterjedtebb forrásanyaggal. Az azóta eltelt három évszázad során a külvárosok építkezése is jelentős változásokon ment keresztül, az alkalmazott építészeti megoldások és a felhasznált anyagok tekintetében egyaránt. A tradicionális építkezésről nem rajzolhatunk statikus képet, hiszen a népi lakóházak és a hozzá tartozó telkek is átalakultak a történelem során. A változások azonban hosszabb idő alatt zajlottak, így a különböző építkezési szokások, megoldások sokáig éltek egymás mellett. A házak falazatának építőanyaga is a természeti környezet kínálta lehetőségekhez igazodott. A Bükk hegység környezete és az ettől északra elterülő hegy- és dombvidék fában rendkívül gazdag volt, így a 18. század második feléig a külvárosokban mind a gazdasági, mind pedig a lakóépületek elsősorban fából készültek. A törökök kiűzését követően, 1688-ban 209 lakóházat írtak össze a városban, melyek 76%-a, 158 épült fából. Kőből és fából 27 épület készült, melyek földszintjét építették kőből, a felette lévő második vagy esetleg harmadik szintet már fából készítették. Ezek párhuzamai a korabeli török építészeti hagyományban kereshetők. Kőházat 23-at vettek számba.

1 Az összeírás a hóstyák kialakulása előtt készült, ami azt mutatja, hogy Eger belső magjában is jellemző volt a faház ebben az időszakban. A város belső fertályai a következő évtizedekben hatalmas változáson mentek keresztül. A faházak aránya fokozatosan csökkent, melyet a tüzek és az árvizek is gyorsítottak: „az el mult esztendőben... Eger vize nagy árja... az házat földig le törölte, kinek fái és zsindelei csak tüzelő fánál többet nem érnek". „Jobbára régi fa Török épületek, egy néhány esztendőkkel ez előtt azon uczában veszedelmes tűz támadván, miatta sok házak el égtek" - olvashatjuk a városi tanácsjegyzőkönyvében 1758-ban, illetve 1770-ben.

2 Az újjáépítésnél már elsősorban követ használtak. A városfalon kívüli telkeken, melyek közül a Maklári-hóstya későbbi területe külön is kiemelhető, szérűskertek voltak. Itt az 1710-es évekig fából készült istállók, csűrök álltak, ahol a belvárosban lakók gazdálkodtak. Egernek ez a kétbeltelkes jellege a hóstyák benépesülésével párhuzamosan fokozatosan eltűnt a 18. század közepére. Az újonnan betelepülők illetve a belvárosból a külső telkekre kiköltözők lakóépületeit is jelentős arányban fából emelték a század közepéig. Az erdők megfogyatkozása és a Mária Terézia idején kiadott erdővédelmi statútumok következtében, a népi építészetben a fa felhasználását a nyílászárók, és a tetőszerkezet építésére igyekeztek korlátozni. 1770-ben az „öreg Forgács György kontár ácsnak" a magisztrátus engedélyezte a faházak javítását, de amikor a Hatvani hóstyán „goliba forma házat" készített, az Ács és Kőmíves Céh minden szerszámát elkobozta. A városi tanács azonban védelmébe vette a kontár ácsot, és 1 Kovács 2006. 22. 2 A Dobó István Vármúzeum Néprajzi Adattára, Eger (a továbbiakban ENA) 1648-73. 4, 32. 490