Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÖRTÉNETI FORRÁSOK NÉPRAJZI ÉRTELMEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - VERES LÁSZLÓ: Comenius Janua Linguae Latinae Reserata Aurea... című munkája magyar nyelvű fordításának néprajzi vonatkozásai

kalatsok, héjackal bé fedőt túrós bélesek (pástétomok), serpenyőbe rántott gömbölyű pánkok, tsikmákok, mézes pogátsák, húsos bélesek" [XXXIII. 404-M09.] Az állattartásról szóló fejezetben érdekes módon Comeniushoz hasonlóan Szilágyi is azonos értelmezéssel használja a pásztor és a csordás kifejezést. Nem tesz különbséget az állatokat őrzők között a közismert hierarchiának megfelelően. Ebben a fejezetben csupán néhány néprajzi vonatkozású adalék bukkan fel. így megtudhatjuk, hogy már a 17. század elején is a pásztor hűséges társa volt a komondor, amelyet „nyakon levő szeges örv" védett a farkasok támadásától. Bujdosó, vagy csavargó pásztoroknak nevezték azokat, akik állandóan váltogatták a helyüket, „az ő galibájokat, avagy kunnyojokat taligán hordozzák ide s tova." Az aklok nem mások, mint mozdítható, „edgy helyből másban vihető ólak". Az istállóból a trágya kivitele „taráglyán (saráglyán)", vagyis saroglyán történt. A tejet „rotskában (fél fülüben) avagy fejő sajtárban" fejték [XXXIV. 410-417.]. A szorosan, vagy közvetve az állattartással feldolgozó mesterségek közül a mészáros a vágás és a hús kimérése mellett a maga készítette termékeket is árusította a mészárszékben: „A' béleket vérrel és hus darab töltelékeckel megtöltvén kolbászokat tsinál, ugy mint gömbötzöket, májasokat, húsos kolbászokat, apro hurkakat, kövér kásás hurkakat, véreseket, világos hártyával borétot petsenyéket avagy hússal töltött eledeleket: ismét apróra vágott töltelékeket, serpenyőben rántott gömbölyű falatokat (gombotákat), sodorokat, oldal petsenyeket és szalamakat" [XXXVI. 421^422.]. A halászatról szóló levelecskében Szilágyi felsorolja vélhetően a korban legjellemzőbb halászszerszámokat, eszközöket: gyalom, szákháló, tapogató, vonóháló, vejsze, varsa és horog, „amelyre az étető (tsaló eledel) tétetik, akár hol" [XXXVIII. 428], Az állattartáshoz szorosan nem kötődik, de mégis mintegy idekapcsolható mesterségként kezeli Comenius a szakács tevékenységi körét és a különféle italok készítését. Szilágyi fordításában a szakács, vagy főző asszony munkája jellegzetességének felvázolásakor elénk tárul a konyhában használt 17. századi eszközkészlet. A főzés üstökben, vasfazekakban és rézedényekben történt. A sütést pedig a spékelő nyársak, rostélyok és a különféle serpenyők segítették elő. „Egyéb eszközei a' köyhának ezek: a' tűz élesztő tűzhely, szénvonyo (asag pemet), vas lapat, kova tartó, három labu avagy lábas, vakaró vagy örlö, rostély, rotska, tekenők (váluk), bögrék, buréto tálak, medentzek és talak" valamint „merétő lapatotskák, vas kalánok, főző kalánok, abárlo lapotzkak, vas villák avagy szigonyok". A konyhában szép korabeli magyar kifejezéssel élve ,,A' madarak meg-mellyeztetnek (kopasztanak) az halak héjoktúl meg-vakartatnak (hámtattanak)" [XL. 432, 435.]. A különféle italok készítéséről úgy tűnik, hogy kevés információval rendelkezett Comenius. A nagyon rövid, Az Italoknak tsinálásáról szóló levelecskében csak a borról és a sörről esik említés, égetett italokról egyáltalán nem. A magyar nyelvű fordításban a borkészítés menetének bemutatásakor Szilágyi említést tesz az egyes eszközökről, úgymint a csöbörről, amelyben a szőlőt összegyűjtik, a sajtóról, amellyel a szőlő préselése történt és még olyan további eszközökről, mint a vályú, a kád és a hordó. Az újbor egyik tulajdonságának a zavarosságot tartja, mivel a söprű még benne van a borban. Néhány adatával azt támasztja alá, hogy a 17. század elején a borkészítéskor gyógynövényeket is használtak. Ezek segítségével készült az ürmös, az „örvénygyökeres bor" és az ún. „sópos bor. Isten fájával főzött bor", ez a ma már meghatározhatatlan borféleség. A törkölyből lőrét, avagy „tsigert (máslást)" készítenek [XLI. 441, 443, 445.]. A sörféleségek közül Szilágyi megnevezi a mézsert, az ún. duzmát, aminek a magyar neve „szalad ser" volt. 461