Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
MIGRÁCIÓ - TÁJI KAPCSOLATOK - L. JUHÁSZ ILONA: Erdélyi menekültek Kassán és környékén az első világháború idején (A korabeli sajtó tükrében)
A Kassai Székely Társaság és a menekültek ügye A „Hol vannak a kassai székelyek!?" címmel a Felvidéki Újságban megjelent írásból tudomást szerezhetünk a városban működő Székely Társaságról. 4 6 A cikk szerzője a társaság kapcsán abbéli felháborodását fejezi ki, hogy nem karolta fel az erdélyi menekültek ügyét. Az erdélyiekről és székelyekről erősen romantizáló képet festő és őket a „legmagyarabbaknak" nevező, pátosztól fűtött írás tartalmazza mindazokat a sztereotípiákat, amelyek abban az időszakban már általánosan elterjedtek voltak, s a mai napig is jelen vannak a közgondolkozásban és a különböző médiumokban. Mivel a mai Szlovákia területén (a szlovákok lakta vidékeken is) ebben az időben a menekültekkel kapcsolatos vezércikkek túlnyomó többsége is ebben a szellemben született - beleértve a románokról festett képet is az alábbiakban az említett cikket teljes terjedelmében közlöm: Zokog az ország, mert vérzik Székely ország. Történelmi ellenségünk, 1848 keselyűi, hiénái: oláhok csordái rontottak rájuk koromsötét éjjel, amely szín úgy illik az oláh nép lelkéhez. Földön futók lettek a mi aranybeszédű, gyémántlelkü székelyeink. Menekülnek, keresve keresik, hol hajtsák le fejeiket, hogy lefektethessék kisdedeiket, hol az oláh elrabolta otthon visszaszerzéséig ideiglenes, békés otthonra leljenek. A székely tehát a magyarra szorul, s mi magyarok őket, a magyar haza legmagyarabb székely fiait tárt karokkal, nyitott erszénnyel, nyitott szívvel fogadjuk. A fővárosi lapok hasáboson szólnak a menekült erdélyiek, különösképpen a menekült székelyek tárt karokkal fogadtatásáról úgy a fővárosban, mint vidéken. Kassa neve e referádákban nem szerepel. Sok más v árosba n, de ez nem oly feltűnő, mint Kassa hallgatása. Hiszen Kassán van a nyugodalmas békében megalakult Székely Társaság, amelynek vannak tisztviselői, tagjai. Ennek a társaságnak eddig csak nagyonis ideális céljaik voltak: felkarolni a nagy ritkán errefelé vetődött székelyeket. Az oláh orvtámadás azonban az ideális célt egy csapásra nagyon is realizálta. Ma a kassai Székely Társaság olyan gazdag munkakörhöz jutott, melynek betöltésére köztetszést keltően segítségül hívhatja Kassa város egész közönségét. Ma a székely mentés, székely támogatás a legaktuálisabb, legnépszerűbb misszió. Aki erre vállalkozik, az a Jó Istennek, s a magyar nemzetnek kedves dolgot cselekszik. Kassai Székelyek! Ugy-e igazunk van? Ugy-e érthető, ha keressük: hol vagytok kassai székelyek, kik gyűléseztetek, mikor béke volt s mikor oly szűk működési teretek volt, most pedig, mikor a háborús nyomorúság vándor botjára támaszkodva vérzik a székelység, mikor van éjjelre-nappalra egyaránt telő székely-mentő munka, mélységes hallgatásba mélyedve eltűntök? Hisszük, szerénységtek tiltja a porondra állást. Ne szerénykedjetek! Ma a tettek idejét éljük! Álljatok Kassa népe elé. indítsatok hatalmas propagandát testvéreitek, székely véreink érdekében! Nektek ez alapszabályszerü kötelességtek, amiből szívesen kér hazafias részt Kassa város nem székely eredetű társadalma is. Székely Társaság! Fel a munkára! Mert ha ezt nem tennétek, akkor egy másik kötelesség várna rátok: a feloszlás. Ezt meg nem teheti ma vérbeli székelységtek,' 4 7 A fenti cikkre Gillinger János alelnök, a kassai főreáliskola tanára „A Kassai Székelytársaság" 4 8 címmel egy terjedelmes írással reagált. 4 9 Bevezetőjében közölte, hogy a társaság „nem alszik" és „Résen áll s minden tekintetben ki akarja és ki fogja venni ré46 A Székely Társaságot egy értelmiségi csoport alakította meg Marosvásárhelyen 1899-ben, eredetileg Székely-Asztal Társaság néven. Később nem csupán Erdélyben, hanem Magyarország más vidékein is létrehoztak ilyeneket. (Balaton 2010a). A kassai Székely Társaság 1909 decemberében alakult. (Balaton 2010b). 47 Hol vannak a kassai székelyek!? Felvidéki Újság 1916. szeptember 10. 3. 48 A cikket teljes terjedelmében lásd a mellékletben! 49 A Társaság nevét a különböző lapokban eltérő módon írták, azonban gyakran egy lapon, sőt: egy cikken belül is. 396