Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

MIGRÁCIÓ - TÁJI KAPCSOLATOK - Sz. TÓTH JUDIT: A pilisi szlovák falvak árucseréje

2. kép. Fa rakodása az uszályra Dunabogdánynál (Petko Gábor tulajdona) Lovas kocsival a szentkeresztiek Pomáz felé, a szentlászlóiak az erdőn Szentendrére, a Lepence völgyén Visegrádra közlekedtek. Volt, aki csak alkalomszerűen adott el egy-egy kocsi fűrészelt fát. A tűzifát a fuvarosok árusították rendszeresen. A szentlászlóiaknak Izbégen a Krachlerék kocsmája, Kalászon a Mirk vendéglő volt a betérőjük. A faárusok egy-két napos úton el tudták adni portékájukat. Előfordult csere is, akkor a kocsi fát cserélték ugyanannyi mázsa kukoricára. Háború után az állami erdőgazdaság foglalkoztatta az embereket. Bár megindult a gépesítés, a fa mozgatásához, rakodásához sok ember kellett. Többen vasúti talpfát, bányafát faragtak. A juttatásként és alkalomszerűen kapott fa és száradékfa egy részét értékesítették. Napjainkban újra éled a fakereskedelem. A családok a visszakapott erdőjoguk utáni részesedésüket természetben kérik. Néhány család iparszerüen foglalkozik a favágással, aprítással. Kis teherautóval, furgonnal házalnak, vagy megrendelésre szállítanak a környéken. Kereskedelem speciális termékekkel A férfiak közül sokan háziiparként foglalkoztak fafeldolgozással. Szántóról már a 18. században nagy mennyiségben vitték a szőlőkarót Budára.

1

0 Szentlászlón szerszámnyelet, dongát faragtak. A szentkeresztieket opalkásoknak hívták: fiatal, párolt tölgyfából vékony szalagot hasítottak, ebből kötötték a félgömb formájú kosarat, az opalkát. A vörösvári, szentendrei piacon árulták és házaltak is vele. Szentlászlón krumplis kosár volt. Szántón követ hordtak benne. Egy-két évtizede műanyag opalkák készültek. Tölgyfahasíték az anyaga a hegyvidéki teherhordás jellegzetes eszközének, a hátikosárnak (hátos, krancli) is. Könnyebb volt, mint a vessző-háti, a gyümölcstermelő 10 L. Gálé. n. 69. 361