Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

MIGRÁCIÓ - TÁJI KAPCSOLATOK - S. LACKOVITS EMŐKE: AZ árucsere jellemzői a Balaton-felvidéken

oldalára le-fel mozgó alakokat tettek folyadékkal töltött üvegcsébe. Előre kinyomtatott papírlapon 20 fillérért (1 1 tej 16 fillér volt!) adták át a jóslás eredményét. Jellegzetes figurák voltak a plánétások, akik fizetség ellenében tengeri malaccal vagy fehér egérrel húzatták ki a jövendőt tartalmazó plánétát. Mindezeken túl elmaradhatatlanok voltak a koldusok. Egyik legismertebb a Kapolyból érkező öreg, vak Csató, akit az 1930-as évek végéig unokája kísért el az északi oldal minden vásárába. Mindig megjelentek a vásári zsebmetszők, valamint a szerencsejátékot űzők, akik nem egy alkalommal csalták el a gazdáktól eladott állataik árát. Valamennyit éberen figyelték a vásári felügyelők, észrevéve őket, riasztották a rend fenntartóit, sőt, a vásárosok figyelmét is felhívták rájuk. Az árucsere kapcsolatokban különösen jelentősnek mondhatók a piacok, amelyekben elévülhetetlen szerepet játszottak az asszonyok, lányok. A piacozás olyan többletjövedelmet jelentett a családoknak, hogy a legtehetősebbek sem mondtak le róla. Eladók és vásárlók általában a nagyobb piacokat keresték fel, amelyek döntően a vásáros helyeket jelentették. Előfordult a helyi piacokkal való próbálkozás, pl. kísérletet tettek erre Csopakon is az 1930-as években, azonban ez csak rövid életet élt. Almádiban viszont megmaradt a helyi piac. Jövedelmezőnek a nagy piacok bizonyultak, így a füredi, a veszprémi, a tapolcai, ahol állandó vevőkörök is létrejöttek, eredményes értékesítési lehetőséget nyújtva a termelőknek. Piacot hetente tartottak, többnyire két alkalommal (kedd, péntek), de idényben vasárnap is árulták a friss terményeket. Veszprémben, Füreden két piactér ismert. A pénteki piac hetivásárral bővült ki, míg hétfő a veszprémi disznópiacé volt. A piacokra zöldséget (paradicsom, paprika, hagyma, uborka, zöldbab, saláta, retek), gyümölcsöt (alma, körte, szilva, meggy, cseresznye, barack, szőlő, füge, berkenye), tejhasznot (tej, túró, tejföl, vaj), tojást, baromfit vittek, de voltak fűszernövény (majoranna, paprika), gomba, sőt virág és gyógynövény árusok is. Legjelentősebbnek azonban a zöldség és gyümölcsárusítás mondható. A Balaton-felvidéki településekről (Csopak, Kövesd, Udvari, Akaii, Aszófő, Örvényes, Szőlős, Lovas, Hidegkút) friss zöldségfélékkel és zamatos gyümölcsökkel szolgáltak, amely rendkívül kedvelt volt az üdülők körében is. A térség gyümölcsféleségei iránt megmutatkozó komoly keresletet a gazdag, változatos, friss gyümölcsfajták biztosították. Részben a térségen belül, részben pedig távolabb értékesítették.

2

1 A piacozók a kisebb mennyiségű árut karkosárban, füleskosárban vitték. Utóbbit sokszor ketten fogták, de a vékába rakott zöldséget, gyümölcsöt fejükön fejtekerccsel szállították a helyszínre. Akadt, aki kétkerekű kordéban, mások férjük segítségével szekérrel vitték áruikat, de sokan vonattal közelítették meg a települést. A Kálimedencéből többen összefogtak, gyalogosan, fejükön a „terével" igyekeztek hajnalban a tapolcai piacra. Az árunak a helyszínre vitelében mindenhol részt kellett venniük a gyermekeknek is. Az iparosítás a két világháború között kiváló felvevőpiacot nyitott meg a mezőgazdasági termelők előtt, akik közül többen hetente meghatározott napon áruikat házhoz szállították. A kofák, mint a piacozás vállalkozói, a termelőktől felvásárolt árut üdülőkben, panziókban adták tovább. Az árucserével kapcsolatos igények kielégítését szolgálták a fuvarosok, akiknek ez a speciális tevékenység jelentette megélhetésüket, amit nagyban befolyásoltak gazdaságossági szempontok. Sem túl közel, sem távolra nem érte meg fuvarozni. Meg kellett találniuk a kifizetődő távolságot ahhoz, hogy anyagilag nyeresége21 Vö. Viga 1986. 176. és 188. 354