Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
MIGRÁCIÓ - TÁJI KAPCSOLATOK - KNÉZY JUDIT: Piacozó falvak a Kapós mente nyugati szakaszán (1890-1960) (Vázlat Kaposmérő és Kaposújlak néprajzi kapcsolatainak kutatásához)
3. kép. Szíjgyártó a kaposmérői vásáron 1955. 4. kép. Kötélgyártó a kaposméröi vásáron 1955. Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Fotótára Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Fotótára (Takáts Gyula felv.) (Takáts Gyula felv.) a kenyér és tésztafélék minőségi átalakulását mutatja. Jelentős rozstermés is volt minden községben, és rozsos vagy rozs-búzalisztes kenyeret is fogyasztottak. Kaposmérőben a két molnáron kívül egy szikvízgyáros, három cipész, egy asztalos, két borbély, egy kádár, három kőműves, két mészáros, 5 2 négy vegyeskereskedő élt az 1937-es címtár szerint, de emlékezet szerint volt itt kovács, ács és takács is. Újlakon egy-egy molnárt, szikvízgyártót, kőművest, vendéglőst, vegyeskereskedőt tartottak számon. A mérői vásárra szíjgyártó (3. kép), köteles (4. kép), takács, mézesbábos is érkezett Kaposvárról. Kaposmérőnek 1959-ig minden február 10-én, április elsején, május 11-én és szeptember 30-án volt vására, különösen marhát szereztek be itt a környékbeli gazdák. A mérői iparosok általában dolgoztak a környék lakóinak is, de ők nem „rakódtak ki" a mérői vásáron. Vigh takácshoz is helybe jöttek a megrendelők. A mérői vásárokra máshonnan jöttek iparosok. Megfordultak itt a Zala, Vas, Veszprém, Fejér és Tolna megyei vásárra menők is. Kinyitottak, illetve kivonultak a vendéglátóipari egységek, 5 3 de még a zenészek is. Akadtak helyben is felvásárló kereskedők ilyenkor. A helyben lakó vasutasok, a mérői téglagyári munkások - köztük 5-6 dorozsmai, olykor dombrádi család is - és a kaposvári gyárakba bejárók is fontos vevőkört jelentettek a mérői és újlaki termelőknek. Bútort, ruhafélét, kályhát, edényeket, üvegárut vásárokon leginkább Kaposváron szereztek be, mezőgazdasági gépeket, eszközöket a Kííhne-lerakatban. Mérőben volt szatócsbolt is nagy árukészlettel. Változások következtek be a 19. század végére a munka intenzitásában. E községek népe jobban szervezte meg a munkát, felvállalt mindenféle mellékkereseti lehetőséget, felgyorsult a munkatempójuk, kevesebb idejük volt vásárokra járni, sok tekintetben igényesebbek lettek. Egyesek meggazdagodtak, többen szegényedtek el, és meg kellett mindent tenniük, hogy megélhessenek. Pál Józsefné így mesélt a 20. század eleji szemléletváltozásról: „Az idősebbek, mint az anyósom, nem voltak olyan törekvők, aki amit örököt, abba mög is hat, zsuppos vóut a ház, régi a bútor, a viselőruhák, szőttesek, mindön változatlanul maradt. Edösanyám nagyon vagyonehös vóut, de fiatalabb is. En is a magaméban igyeköztem. Először adót fizettük ki, havonta fizettem a házra, ami maradt, azt építkezésre, földre költöttük. Én még feles fődre is fődet vöttem. De még egy kötényt 52 Zsadányi 1937. 255. 53 Zsadányi 1937. 38-39., 270. Stágl Ádám, özv. Kundler Jenőné, özv. Kundler Miksáné, Kundler F. József, özv Nagy Györgyné, Puspán Antal mind vendéglősök illetve kocsmárosok voltak 1937-ben Mérőn. Újlakon Torma István volt vendéglős, vegyeskereskedő Tallián Vendel. 339
