Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

MIGRÁCIÓ - TÁJI KAPCSOLATOK - BOROS LÁSZLÓ: Adatok Tokaj vásárvárosi szerepköréhez (17-20. század)

Az 1740-es években Tokaj volt a Buda-Hatvan-Eger vonal utolsó postaállomása, majd 1756-ban a Kassáról kiinduló postavonat is áthaladt itt Tállya-Tokaj-NánásBöszörményen keresztül egészen az erdélyi állomásokig.

1

3 A Tisza-parti kúria jelentőségének csökkenése után a Bodrog környéke válik ismét központtá. A Bodrog mente megmarad ipari-kereskedelmi-vendéglátó centrumnak. A középkori eredetű földesúri borkimérés, a vendégfogadó istállóival, jó pincéjével, kovácsműhelyével a 18. század folyamán az uradalmi borkimérés egyik legfontosabb bázisa maradt.

1

4 A Bodrog-parti területen állt a Rákóczi-uradalom serfőzője is. A kamara 1790ben Georg Kitzlinget bízta meg a kor színvonalának megfelelő új sör- és pálinkafőzde megtervezésével. A nagy helyi és átmenő forgalommal rendelkező város kereskedelme a hat nagy országos vásáron folyt, melyek a Hegyalja legnépesebb kereskedelmi intézményei voltak. A vásárok közül „a szüreti a legnépesebb, és ilyenkor a külső országi kereskedők is meglátogatják, azonban a többi várások is, leginkább az életre és marhákra nézve, igen nevezetesek".

1

5 Ezek a vásárok a hegyvidék és alföld találkozásánál fekvő Tokajban a Felföld és Alföld áruit voltak hivatva kicserélni. A vásárvárosi szerepkör hanyatlása, majd megszűnése Lengyelország 18. század második felében történt háromszori felosztása, valamint az Orosz Borvásárló Bizottság 1798-as megszüntetése igen kedvezőtlenül hatott Tokaj külkereskedelmére. Gyakorlatilag megszűnt a Lengyelországba és Oroszországba irányuló borkereskedelem. Ez nemcsak a bortermelést vetette vissza, hanem a háttér ágazatokat is, igy pl. a hordókészítést, borszállító szekerek gyártását, de még a vendéglátóhelyek forgalmát is. Pénz szűkében a piacok, vásárok sokadalma is megcsappant. Lassú, de folyamatos pangás vette kezdetét. Gyakorlatilag megszűnt a görög kereskedők jelenléte, az életet, gazdaságot pezsdítő jelenléte a városban. A zsidóság, a zsidó kereskedők szerepe viszont megnőtt, bár ők jobbára a helyi és a környék igényeit elégítették ki. Bármilyen furcsán hangzik a vásárvonal, a vásárvárosi funkció megszűnését az 1858-59-ben kiépült vasútvonal jelentette (1. kép). A tokaji réven, hídon nem átkelt, s megpihent, megállt a forgalom, hanem áthaladt rajta. Tokaj (is) megszűnt vásárváros, sóelosztó hely lenni. Csak a máramarosi fa és só érkezett a Tiszán tutajokon Tokajba. A Tisza vízi útja továbbra is fontos szerepet játszott a 19-20. században a város életében. A részben helyben gyártott fahajókon (2, 3. kép) búzát és más mezőgazdasági terméket, a 19. század végétől pedig a sorra nyíló kőbányákból a folyók partvédelméhez, valamint útépítéshez andezitet szállítottak. Sót azonban nemcsak tutajon, hanem fahajón is úsztattak Máramarósból Tokajba, Szolnokra, Szegedre. A só kirakodása után csak fáradságos és költséges emberi vagy állati (lóval) erővel lehetett volna visszajuttatni ezen sóhajókat Máramarosba, ezért amíg meg nem jelent a gőzvontatás, addig Tokajban, vagy Szolnokon szétbontották őket, anyagukat faként értékesítették. Az 1860-as évek végétői fokozatosan megszűnt a sószállítás a Tiszán. A máramarosi erdészetekben felállított gőzfürészek feldolgozott fáit, a deszkát, a fürészelt faárut, a léceket, 13 Tokaj Lt. Tanácsi iratok 1782. 14 Gyulai 1995. 208. 15 Spech 1823.28. 304