Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - VIDA GABRIELLA: Kép vagy edény? 17. századi emberábrázolásos tál Diósgyőrből
háztartásainak volt az írókázott díszedény a része. A kacagányos nemest ábrázoló tál a 17. század végén ennek a rétegnek a tárgyi és vizuális kultúráját tükrözi. A 19. század végétől származó adataink azt bizonyítják, hogy a falak, a szobák díszítésére használt edényeket rendszerint nem, csak rendkívüli szükség nyomására vonták be a használatba. A megvétel pillanatától a legfontosabb, szinte egyetlen funkciójuk a díszítés volt, a dekoráció. Ezek a tálak, tányérok soha nem egyedül, önmagukban álltak a tálasokon, vagy lógtak a falon a szabadkémény ívén a pitvarban: mindig sokadmagukkal, de nem készletként. Ennél fogva az öblükbe festett jelenet sem fogható fel festményt vagy más önálló képet pótló szobai dísznek. Csupán lakásdíszítő tárgynak, melyen a népművészeti komponálás és ikonográfia szabályai szerint készült jelenet látható. A lovas rajza a tálon sem önálló kép, hanem a fazekast, mint készítőt, és a mezővárosi polgárokat mint használókat képviselő ízlést, ideát kifejező díszítmény része, önálló motívum egy kompozícióban. A saját korában viszonylag ritka, mert jelenetet ábrázol. Kifejezi mindazokat az érzéseket, viszonyulásokat, érzelmi tartalmakat, amiket a fogyasztó, a megrendelő lakosság körében a lovas nemes látványa keltett, vagyis működött a kommunikációs és önreprezentatív funkciója. Egy valószínűleg nem népművészeti előképnek a népművészeti módon való megjelenítése. De nem egyedi kép. Hordozója egy kerámia edény, készítési technikája, kompozíciója, megjelenése a 17. század második felének ólommázas fazekasságának belső díszítő tradíciói által meghatározott. A teljes díszítmény kiforrott, tiszta, saját díszítőhagyományokat éltető művészet. De vajon népművészet-e? Az írókázott ólommázas kerámia egész Európában sehol sem a vagyonos réteg kulturális java volt, mindenhol a népművészet része lett. 4 7 NyugatEurópában sokkal kisebb szerepet kapott, mint nálunk. Ott az ónedényeknek nagyobb jelentőségük volt, a kerámia terén pedig verhetetlen versenytársként jelentkezett a német és angol területeken a kőedény, a déli és a francia vidékeken, valamint Hollandiában pedig a majolika/fajansz. Az írókázott ólommázas díszítés már a megjelenésekor sem a felső, vagyonos réteg kerámiája volt, hanem a középső néprétegek művészete. A néprajz a maga népművészet fogalmának meghatározásakor már évtizedek óta nem vitatja, hogy a népművészeti alkotásokba nemcsak a parasztság, hanem a köznép tárgyiasult javait is be kell vonni, 4 8 melyben az egymással koherens egységet alkotó falusi és mezővárosi kézművességet együtt kell vizsgálni. 4 9 Ugyanakkor úgy tartja, hogy a parasztságnak önálló, saját társadalmi rétegét reprezentáló, belső hagyományokat teremtő népművészete a 18. század második felétől, inkább utolsó harmadától kezdett artikulálódni. Korábban egy sokkal egységesebb kultúra és annak művészete volt általános, melyben a gazdag és vagyonos megrendelő által igényelt művészeti értékeket viselő tárgyak minősége nem feltétlenül a különböző társadalmi rétegek eltérő kultúrájából, hanem a megrendelő anyagi lehetőségeinek, a készítő képzettségének és képességének különbségéből erednek. A középkoros és koraújkoros régészek azonban - elsősorban éppen a kerámia leletek alapján - úgy vélik, hogy bizonyos művészeti elemeknek már a megjelenésük után megszülettek olyan variánsaik, melyek nem csupán az iskolázatlanabb készítők alacsonyabb igényszintet kielégítő termékei, hanem önálló tartalmat és formát nyert artikulációi, és ezeket népművészeti termékeknek tekintik. Ennek következtében népművészetről és 47 Stephan 1986. 48 Flórián 2009. 49 Verebélyi 2009. 426. 256
