Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - GRÁFIK IMRE: A kerékvető

I. Sándor Ildikó dunabogdányi tanulmányában arra is utal, hogy: „A bogdányi kőfaragók a 19. sz. közepén - megállapíthatóan - nemcsak falujuk számára dolgoztak. A környező községekben is találunk ugyanilyen erdei kőből, ugyanilyen stílusú kapukat. A Szentendrei-szigeten lévő Tahitótfaluban pl. számos, a bogdányihoz mindenben hasonló kő kapukereteket, nagykapuoszlopokat látunk. Készítési dátumuk is megegyezik. Ezek zömét szintén az 1840-50-es években faragták." 2 4 A Dunabogdányban bányászott kő azonban nemcsak helyben, illetve közvetlen kö­zelben kapott szerepet az építkezésekben. A 19-20. századi folyami szállítások révén adataink szerint nagy mennyiségben jutott bogdányi (és más helyekről származó) kő a fővárosi építkezésekhez. 2 5 A Budapesthez közeli Pomázon felállított kerékvetők kő-anyaga is föltehetően a közeli hegyekből származik. A kerékvetőre vonatkozóan közvetlen néprajzi adatok viszonylag szerény számban állnak rendelkezésünkre. Egyik ilyen korai információnk Érdről származik, egy 1970-ben készült népi építészeti felmérés és fénykép dokumentálásával. 2 6 A Római u. 5. sz. ház nagykapuját két négyzet alaprajzú, kőből rakott oszlopra rögzítették, az oszlopok sarkait hengeres formájú kerékvetők védték. Érd népi építészetéről szóló újabb feldolgozásában Tamay Tünde arról tudósít, hogy az Ofalu egyik sikátora már az 1899-ben szerkesztett térképen is szerepel, s ráirá­nyítja a figyelmet „a Római út 29. sz. épületre, amelynek eredeti épülettömegén kívüli értéke csodálatos kosárívgörbe formájú kapujában rejlik. Deszkakapuját a boltív alatti 24 I. Sándor 1973. 250. 25 Vö. Gráfik 1971. 89. 26 L. Földesné Györgyi 1970. 5. kép. Nagykapu oszlopai kerékvetővel, Pomáz (Simoncsics Dániel felv. 2011.) 6. kép. Nagykapu oszlopai kerékvetővel. Érd, Római u. 5. NMEA F 244271 (Györgyi Erzsébet és Földes László felv. 1970.) 239

Next

/
Oldalképek
Tartalom