Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - BODNÁR ZSUZSANNA: Hollóházi és telkibányai keménycserép edények a Sóstói Múzeumfaluban
foglalkozott. 1 0 Az árucserével kapcsolatban a következőket írja: „Az árucsere az egymástól különböző javakkal rendelkezők közötti kapcsolat legszembetűnőbb formája. ...az eltérő adottságú régiók, nagy- és kistájak népességének életmódjához elválaszthatatlanul hozzátartozik a tájakon belüli csere és munkamegosztás, ill. a szomszédos, gyakran távoli vidékekkel való kapcsolattartás. A megtermelt javak minősége, a műveltség egészének működésében elfoglalt helye és szerepe, nem utolsósorban pedig a távolságok természetszerűen alapvetően befolyásolták az árucsere lehetőségeit és jellegét."" A 19. században az északkelet-magyarországi kerámiagyárak egymással versenyezve árasztották el termékeikkel a vidéket. A kerámiatárgyakat megkülönböztetésül műhely-, vagy mesterjegyekkel látták el. A középkori Magyarországon előkerült cseréptárgyak között már több jelzett edényt is találhatunk. A kerámiákat rendszerint valamilyen emblémával, az alapító nevével, betűjelével, vagy a műhely, manufaktúra helyére, a művészre, a mesterre utaló betűjellel látták el. 1 2 A gyári áru vásárlása könnyebb volt, mint a fazekas termékeké, mivel nem volt kötve az országos vagy heti vásárokhoz, bármikor beszerezhetők voltak a legkisebb falusi boltban is. Az edények terjesztésének feladata a széleskörűen kiépített kereskedőcégekre hárult. A telkibányai gyárnak Kassától Debrecenig minden nagyobb városban állandó vásárlói voltak, akik az edényeket eljuttatták a közönséghez. A gyár termékeinek másik jelentősebb részét helyből vitték el. A kőedények házalók útján jutottak el a fogyasztókhoz, a falusi lakossághoz. Gyermekkoromban még tanúja voltam, amikor a nyírségi és rétközi falvakban a bátyus asszonyok nem pénzért adták az árut, hanem cserekereskedelmet folyattak. Paszuly, liszt, lekvár, szalonna volt a csereeszköz. A megyénkkel szomszédos Hegyalja és Bodrogköz ócskásai csontért, ócskavasért, rongyért szintén telkibányai és hollóházi tányért adtak cserébe. A keménycserép terjesztésében a telkibányai gyár felhasználta azokat az eszközöket, melyek a fazekasedények eladásánál gyakorlatban voltak. 1 3 Megvolt a házalás és az ezzel járó cserekereskedelem. Éppen a vásárlókkal való közvetlen kapcsolat következtében a telkibányai és a hollóházi üzem nem hagyta figyelmen kívül, hogy a vásárlóközönségnek, a parasztságnak mire van a legjobban szüksége. Ezt bizonyítja a Sóstói Múzeumfalu gyűjteményében lévő viszonylag nagyszámú tányér és tál. (A keménycserép gyűjtemény 80%-át a tányér és a tál teszi ki.) A fazekasok cserépedényeinél tartósabb, porcelánra emlékeztető és népi motívumokkal díszített keménycserépedények mind a paraszti, mind a polgári otthonokba eljutottak. Kedveltségüket elősegítette olcsó áruk, amit a tömeggyártás tett lehetővé. 1 4 Ezek a tárgyak használatra és díszítésre egyaránt szolgáltak a konyhában, szobában. A tányér és a tál volt a legszükségesebb, ebből kellett a legtöbb, a fazekasság áruforgalmának tetemes részét is ez a kétféle edény képezte. A gyűjteményünkben lévő hollóházi és telkibányai tányérok formája és nagysága különböző. A tányéroknál és tálaknál a legkorábbi díszítmények a szőlőleveles minták, amelyek REGÉCZ fenékbélyeggel fordulnak elő. A 22-23 cm átmérőjű mély és lapos tányérok mellett ún. angol tányérok is vannak kisebb számban, egyszerű kék vonaldíszítéssel, hullámos széllel. A kisebb méretű tányérokat kizárólag díszítésre használták. A tányérok díszítése máz alatti és máz feletti 10 Vö. Viga 1990. 78. 11 Viga 1990.9. 12 Balla 2009. 29. 13 Takács 1962. 164-165. 14 Gy. Gömöri 2005. 227. 185
