Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GYŰJTEMÉNYEK - IPARMÜVÉSZET-TÖRTÉNET - P. Szalay Emőke: Kőedény úrasztali boroskorsók az Ungi, Zempléni és Beregi Református Egyházmegyékben

A következőkben a Kárpát-medence északkeleti részében három, Trianon előtt egy­séges, most viszont két országba tartozó egyházmegye - Ungi és Zempléni - mindkét, azaz a magyarországi és a szlovákiai részében, illetve az ugyancsak nagyobbrészt el­csatolt Beregi Egyházmegye területén: jelenleg a Kárpátaljai Református Egyházkerület Ungi és Beregi Egyházmegyéje, a Szlovákiai Református Egyház Ungi és Zempléni, il­letve a Tiszáninneni Református Egyházkerület Zempléni Egyházmegyéje gyülekezetei­ben található boroskorsók három csoportját mutatom be. Telkibánya Az 1830-as években a Bretzenheim Ferdinánd által alapított porcelángyárban idő­szakonként kőedény is készült. A nehézségekkel küzdő gyárat 1860-tól a kassai Fiedler Gyula vette át, aki végleg beszüntette a porcelángyártást és csak kőedényt készített. Az általa gyártott áru a szakértők szerint szép fehér volt, kiváló szilárdságú és tartósságú. Agyár felívelő időszaka az 1871-80-as években következett el, ekkor már csak kőedény­gyártás folyt itt. 1903-ban beolvadt a hollóházi kőedénygyárba, majd 1907-ben végleg beszüntette működését. 2 Kutatott területünkön hét, általunk tel- „ _ kibányai készítménynek tartott edény került elő a gyár működésének utolsó két évtize- ... far—„^ap déből. Formai sajátosságuk a következő: kis \ korongos talpból emelkedik a gömbös test, ' ""v amely szűk nyakban folytatódik, közepén j \ vékony gyűrű, felette hengeres száj. A nyak \ közepén indul a háromszög alakú kiöntőcsőr. <*•| A fül a vállból emelkedve a nyakhoz simul, /) ' 1 felül egy kis támasztó bütyökkel ellátott, Ú^Á ^SVaK alul az öböl derekához kapcsolódik. Fedele T jfrUíg^y ^Élfijk hengeres, felül legömbölyített, kis fogóval wfófáfi Áo / ^Muím^wA ellátott, a csőszerű szájra illeszkedő. i/^SjjT ^(^líá A díszítésben szintén jellegzetessége- Cfy « Á ket fedezhetünk fel. Ilyen a talpkorong és a Ínt/~ {"jnn/L fi nL Jttiitkff'ml váll sárga sávja. Az öböl díszítménye egy yt fi fi (.uiyitAAii ^gtéj^ Jfi^ koszorú, amelyet kétoldalra hajló leveles, OTtjE^U 'éS0§ kalászos és szőlőfürtös ág alkot. A főbb ele- j iMftGiy '^r/ mek azonossága mellett kisebb eltéréseket láthatunk az egyes példányokon. A legko­rábbi, 1878-as vajdácskai korsón a koszo- '^^^sSB^^W rúmintát a két középső rózsából kiemelkedő virágos ága alkotja. 3 A felirat is eltér a ké­sőbbiektől, mert az alsó és a felső betűsor y y é p_ úrasztali boroskorsó oválist formál (1. sz.). Kistoronya 1889 (6. sz.) 2 Katona 1978. 186-188. 3 Közölve: P. Szalay 2010. 221

Next

/
Oldalképek
Tartalom