Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Csíki Tamás: Egy nagybirtok konvenciói a két világháború között - cselédbérek a gödöllői koronauradalomban

Egy nagybirtok konvenciói a két világháború között - cselédbérek a gödöllői koronauradalomban CSÍKI TAMÁS A mezőgazdasági cselédek társadalmi kategóriaként meghatározása a két világháború között eltérő szempontok alapján történt.

1 Az 1907: XLV. tc. és annak jogértelmezése szerint a cseléd genus proximuma a munkavállaló, aki gazdasági munkakörben, az „igazgatás, kezelés vagy ellenőrzés teendőin kívül eső, folytonos, legalább egy hónapig tartó szolgálatra időbérért szegődik."

2 Az így körülírt szerződéses, a munkaadó és a munkavállaló jogait és kötelességeit is szabályozó bérmunkaviszony azonban a hatalmi viszonyt is magába foglalta. Az említett törvény ugyanis nem csupán a szerződésszegés szigorú állami szankcionálását mondta ki (a cseléd karhatalommal kényszeríthető vissza a birtokra), hanem a gazda fegyelmi jogait szintén rögzíti: a cselédet, ha kötelessége ellen vét, mint háznépének tagját, „megdorgálhatja."

3 Azaz a törvény a szegődményest, a családjával együtt, a háztartásgazdaságba integrálja (ennek részeként a gazda szavatolja betegellátásának költségeit, ami a cseléd feleségére és 12 éven aluli gyermekeire is kiterjed), és személyes függőségét is ebből eredezteti.

4 A két világháború közötti népi szociográfia, nem függetlenül a „feudális" nagybirtokkal szembeni éles kritikájától, a cselédviszonyt a rendies alávetettségre és a személyes kiszolgáltatottságra redukálta, s a munkaviszony ideáltipikus értelmezése alapján (mely kizárólag a munkavégzésre irányuló, egyenrangú felek közötti szabad megállapodást feltételez), aligha tekintette a cselédséget bérmunkásnak. Hasonlóképpen Erdei Ferenc is azzal érvel, hogy a nagybirtok, mint izolált rendi társadalomüzem, akadályozza a cselédéletmód évszázadok alatt rögzült „paraszt formáinak" lazulását.

5 1 A tanulmány a gödöllői koronauradalom két világháború közötti történetéről készülő munka egyik rövidített fejezete. 2 Pemeczky 1931. 197. 3 Pemeczky 1928. 25-26.; Gyáni 1998. 281-282. 4 A 19—20. század fordulóján a szerződésszegés állami szankcionálása a mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepével (a termelés védelmével) igazolódott, valamint a birtokok „sajátos természetével", ahol a munkabeszüntetés nem egyszerűen a megállapodás megszegése, hanem a munkásra bízott „idegen vagyon szándékos rongálása", ezért annak kihágásként büntetése „nem ellenkezik a jogélet szellemével." (E szemléletből következik a munkásvédelem szabályozásának szinte teljes hiánya. A cselédtörvény csupán annyit rögzít, hogy a szegődményesnek „éjjeli nyugvásra, a vidék általános gazdálkodási szokásaihoz képest, elég ideje maradjon", és a vasárnapi, valamint az egyéb ünnepeken való munkaszünet is csak akkor engedélyezett, ha az nem jár a gazdára vagy a gazdaságra anyagi károkkal. De a gyermekek alkalmazása is a fegyelmi jogkört gyakorló gazda hatáskörébe tartozott.) Az első világháború után a cselédviszony jogértelmezése módosult, s a munkaadó és munkavállaló kapcsolatában a hatalmi-autoritatív viszony, a személyes alárendeltség erősödött fel. Pemeczky Béla, az Országos Gazdasági Munkáspénztár tisztviselője úgy érvel, hogy a szolgálati szerződés, ami a cselédet a gazdához fűzi (s ami eltér a vállalkozói szerződéstől), a munkavállaló személyét természetes módon a munkaadó rendelkezése alá veti, mivel a munkaerőt a személyiségtől elkülöníteni nem lehet. A munkaerő lekötése, a személyes lekötöttség és a hatalmi viszony tehát egymástól elválaszthatatlanok. Pemeczky 1931. 193, 196.; Czettler 1995. 97-98. 5 „A munkaszerződés bevezetésével... az uradalmi pusztákon élő parasztság távolról sem került a szabad bérmunkás társadalmi állapotába. A munkahelyhez való állandó kötöttség, a munkaidő korlátozatlansága, 433