Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

ÜVEGMŰVESSÉG - ÜVEGTÖRTÉNET - Ridovics Anna: Üvegbe metszett hitvallás Krompachi Holló Zsigmond pincetok-üvegpalackja (1666)

1666-ban a Habsburgokhoz hű. mélyen hívő katolikus magyar nemes megrendelé­sére készült művészi kivitelű pincetok-palackon is hasonló tartalmú gazdag ikonográfiái program jelenik meg Krompachi Holló Zsigmond címere mellett. A török ellen vívott vé­res harcok, a vallási megosztottság korában a félholdon taposó Szűz Mária mint Szeplőtlen Napba öltözött Asszony, aki eltiporja az eretnekség sátáni kígyóját - a jezsuiták által kü­lönösen népszerűsített - országvédő, törökellenes és protestantizmus-ellenes szimbólum volt, azaz Magyarország védelmezője, Patrona Hungáriáé. A korszakból párhuzamként említhetjük a Pálffyak vöröskői (ma: Cerveny Kamen, Szlovákia) várának kapuja felett magasodó, nagyon hasonló kompozíciójú szoborként megfogalmazott Madonna-alakot, melynek felirata: Patrona Hungáriáé ora pro nobis. Ezt a jelentést erősíti az Apokalipszis könyvének másik fontos alakja, Szent Mihály arkangyal harca a sárkánnyal (Jel. 12). Krompachi Holló védőszentjének, Szent Zsigmondnak koronás alakja a jogarral és az or­szágalmával a kultuszát nagy becsben tartó későbbi magyar király, német-római császár. Luxemburgi Zsigmond alakját is megidézi, 5 0 akinek életútját számos ponton párhuzamos­nak érezhette a magáéval Holló Zsigmond. Luxemburgi Zsigmond király volt az, aki a XI11 szepességi várost 1412-ben elzálogosította Lengyelországnak. Folyamatosan harcolt a török ellen, egyházpolitikája a nyugati kereszténység egységét kívánta helyreállítani. Az üvegpalackba metszett medalionokon a Krompachi Holló Zsigmond által vallott, fon­tosnak tartott hármas eszmény fogalmazódik meg: a magyar király iránti hűség, a katoli­kus egyház Mária-tisztelete és Krisztus katonájának vitézi példája. Nemzetes Üdösbik Hollo Sigmond Uram Kassay Házának Confiscatioja 1684 februárjának végén, március elején a Szepesi Kamara és Kassa városának meg­bízásából összeírták Holló Zsigmond kassai házának vagyontárgyait. A megbízott szemé­lyek kimentek Nemzetes Üdösbik Hollo Sigmond Uram Kassay Házának Confiscatiojara, melly Ház Nap Kellet való. Derék Uczán Vagyon, felső Szomszigya Nemzetes Diviny Péter Uram Háza, ahol penigh Nehav Betskerekenv Aszonyom Háza Vicináltatikő' Ez minden bizonnyal azonos a Gönczi Szabók egykori házával, amely fivére halálát követően került Holló Zsigmondhoz mint unokaöccse gyámjához. Kassa városának legrégebbi épületei közé tartozott. 5 2 A konfiskálási jegyzőkönyvből következtethetünk a jelentős pozíciót be­töltő kamarai tanácsos nemesúr 17. századi városi palotájának berendezésére, az egykori tulajdonos életmódjára, ízlésére, a korszak üveghasználatára. 5 3 Bár, ahogy Borsos Béla írja „nem lehet mindig kihámozni, hogy a zamatos, régi szavak milyen edényformákat vagy díszítési módokat takarnak, 3 4 a háztartáshoz tartozó asztali, dísz- és tárolóedények között a meglepően sok üveg mellett danckai (azaz lengyel eredetű, Gdansk városából 50 Luxemburgi Zsigmond Szent Zsigmond-kultuszáról vö. Tóth 2005. 51 Baranyai-Csernyánszky 1979. 55. 52 Holló Zsigmond kamarai tanácsos 8 Frt házadót fizetett. Kerekes 1940. 44. 80. Az épület Kassa egyik legrégibb háza volt, frízzel, gótikus kapuval, valószínűleg a XV. századból, később „Arany Csillag" Szálló, egy időben a Felső-Magyarországi Múzeum épülete, majd teljesen átépítve: Tivoli Mozgó, Fő u. 82.; Farkas-Varga 1992. 117.; Gecsényi-Guszarova 2003. 53 A konfiskálási jegyzőkönyvben fennmaradt lajstromot kihagyásokkal közölte Baranyai Béláné és Csernyánszky Mária. Baranyai-Csernyánszky 1979. 55-59. (MOL E 156 UeC 68/59); Holló Zsigmond könyv­jegyzéke, Kassa, 1684. február-március 13. Farkas-Varga 1992. 116-117. Mai lelőhely: MOL E 156 UeC 65/48. Keverednek a nagybácsi és az unokaöcs életrajzi adatai. 54 Borsos 1974. 48. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom