Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Takács Péter: Adalékok Zemplén megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában

Ezért több alkalommal és több helyről kellett fuvart rendelni a megyének. így például Nagytárkányból Nagymihályra. E két sóház között fuvarozták a sót Nagycséh és Néspest lakói. Ezt tették Petrik szekeresgazdái is. Vallomásuk szerint „Tárkonyban sófőző üzem van. innen sót szállítunk Nagymihályba." Hasonlóan cselekedtek Hegyi, Lask és Málca szekeresei is. Tették volna Bánóc, Beretö, But ka, Dubróka, Falkas, Füzessér és Gatály ökrösgazdái is, ha lett volna „alkalmatos szekerük." A homonnai sóraktár rendszeres feltöltéséhez is parancsra kellett kirendelni a fuvarosokat. A Sóvár-Homonna utat járók szerényen, már-már szégyellősen vallották: „Sóvárról sót tudnak szállítani Homonnára." Ezek a fuvarosok az alábbi falvakból toborzódtak: Cernyina, Felsöladiskóc, Göröginye, Hegedűsfalva, Lécfalva, Misi ina, Topolóka, Kohanóc, Maskóc, Cirókahosszúmező és Zavadka. Zavadka szekereseinek jövedelmezőbb fuvarjuk is akadt: bort szállítottak Lengyelországba. így tettek Jeszenő lakosai is. Vallomásuk szerint „Sóvárról sót szállíthatnának Homonnára, de mivel az út mellett van a falu, és a kereskedők Lengyelországból ide jönnek tokaji borért, inkább velük egyezkedünk, s a bori Lengyelországba szállítjuk.'''' A bor Lengyelországba szállítását Papina és Tótvolova lakói megtoldották azzal, hogy hazafelé jövet vásznat fuvaroztak Debrecenbe. A Sóvár-Homonna közötti útnál Ruszka lakói is szívesebben járták a lengyel utakat. A bor mellett ők dohányt is fuvaroztak. Porubka, Udva és Sztakcsin lakói viszont se sót, se bort nem fuvaroztak, mert hiányoztak az „ehhez való szekereik és marháik". A sztropkói sóraktár feltöltéséhez is be kellett segíteni a Sóvár-Sztropkó közötti sóút használatával. Sztropkó kis lélekszámú, de sok település sóellátását biztosította. Az emberi létfeltételt biztosító étkezési só mellett nagyobb mennyiségű sóra volt szükség a kecske- és juhtej feldolgozásához is. A gomolya, juhtúró, kecskesajt nem készülhetett só nélkül. A hegyi legelőn tartott juhok, a bokrok, fák levelein és a gyepen tartott kecskék, és a hegyi közlekedést segítő és szolgáló lovak is igényelték a sót. Ezért sem télre, sem nyárra nem maradhatott üresen a sztropkói sóraktár. Feltöltésén fáradoztak Alsóolsva, Bodzás, Oroszkrucsó igaerővel rendelkező gazdái. Ahogy vallották: „időnként kamarai sót szállítunk Sóvárról Sztropkóra, amivel bizonyos pénzkeresetre tehetünk szert." Ezt tették Brusnyica, Bukóc, Dricsna, Hocsa, Jakusóc, Kisbreznyice, Kolbóc, Kriszlóc, Mrázóc, Orosztokaj, Petőfalva, Poléna, Pontba, Potocska, Pritulyán, Pucák, Szalnik, Staskóc, Titránv, Velkrop, Vladicsa, Vojtóc és Zavada fogatosgazdái. Sóvárról kősóval is, főzött (étkezési) sóval is segítettek feltölteni a sóraktárat. Egybehangzóan ismétlődő vallomásuk, mely szerint „a sztropkói sóraktár közel van," nemcsak azt jelentette, hogy könnyen sóhoz jutottak, hanem azt is, hogy a „rossz és köves utak" ellenére fuvarozásra alkalmas szekereikre fel-felrakodtak 10-12 bécsi mázsa sót, s azt Sóvárról Sztropkóra fuvarozták. A messzi és nehéz utakhoz szekereik, lovaik és maguk is hozzá voltak szokva. Sztropkó „harmincados hely is volt." A lengyel-magyar árucsere nem jelentéktelen része bonyolódott itt. A lakosok vallomása szerint: „Lengyelország e mezővároshoz van legközelebb, így kereskedésre kitűnő lehetőségük van." Ebben a kereskedésben nem volt elhanyagolható a só szerepe sem. Sóvárról elég sokan fuvaroztak sót Homonnára is, Sztropkóra is. Valószínűleg közel járunk az igazsághoz, ha a települések földrajzi elhelyezkedéséből és a lakosok vallomásaiból arra következtetünk, hogy Alsószitnyice, Felsőszitnvice, Giglóc, Giróc, Gyapalóc, Holcsikóc, Kelese, Kisdomása, Kosaróc, Minyóc, Nagydomása, Olykosztropkó, Oroszhrabóc, Oroszkajna, Oroszpetróc, Piskoróc, Rafajóc, Rohoznyik és Tótkajnva szekerezői nemcsak emlegették a sóraktárakat, hanem fuvarozták is a sóvári sót Homonnára 378