Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Takács Péter: Adalékok Zemplén megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában

Szentesről fuvaroztak Tárkányból Sóvárra, de a vallató évben - 1772-ben - ezt az árvíz megakadályozta. Petkóc lakói viszont rendszeresen gyakorolták a sószállítást: „Közülünk egyesek Párkányba járnak sóért, és azt a közeli Sóvárra szállítják, amivel pénzt tudnak keresni." Hasonló módon vallottak Nagyráska és Abara lakói is. Ezt tették Feketepatak, Juszkóvolya, Porubka, Rudlyó és Sókút úrbéresei is. Abból, hogy „sem a sóvári, sem a tárkányi sóraktároktól nem laktak messze, így a sófuvarozásból minden évben hasznuk volf Agyagos úrbéreseinek is. Bisztra lakóit azonban megszidták az összeírok: ,A tárkányi és sóvári sóraktárak között laknak — olvasták a fejükre -, így sószállitással is kereshetnének pénzt, ha nem panaszkodnának." Tárkány—Sóvár— Tőketerebes (Egy úttal két haszon) Mint tapasztaljuk, Tárkányból rendszeresen szállítottak kősót Sóvárra. A lakhelyük szerint szerencsésebbek visszafelé a sóvári sófőzőből vittek hordós vagy porsót Tőketerebesre. így egyetlen úttal kettős haszonra tettek szert. Több-kevesebb gyakorisággal generációk sora rótta ezt az utat. Amikor tavasszal, nyár elején alkalmassá váltak súlyosabb teher vitelére az utak, tucatnyi szekér indult fával, hordódongával, a sóraktár dolgozói számára kedves élelemmel, egyéb, Tárkányban kelendő árucikkel a depositóriumba. Lévén itt is sótisztító és őrlő „készület," miután túladtak áruikon, kősóval megrakodtak. A vízhatlan gyékényponyvát szekerük fölé feszítették, és indultak Sóvárra. Etetéssel, itatással, tengelytöréssel, az állatok pihentetésével olykor egy napnál is hosszabb ideig tartott ez az út. Megérkezvén Sóvárra, ott lerakodtak. A Tárkányban kapott cédula szerint elszámoltak a sókockákkal. Aztán megrakodtak főzött, illetve hordós sóval, és indultak Tőketerebesre. Onnan a második fuvardíjjal gyarapodva tértek haza. A raktáraknál a fuvarozók kősót állataik, étkezési sót háznépük számára kedvük szerint vásárolhattak. Tehették ezt kereskedelemi célból is. Az időt is, a hasznot hajtó cinkosságot is kalkulálva, a fuvarosok jobban jártak, ha csobolyó borral, egy-két icce pálinkával a sódepositórium arra kapható munkásait, raktárosát, sótisztjét megvesztegették, és néhány sókockával, néhány font darált sóval kevesebbet adtak le, mint amennyit Tárkányban vagy Sóvárott rakodtak. Olykor már a rakodásnál is „gyakorolták" ezt az előnyt. Az így szerzett són útközben adtak túl. Némi kálót mindig volt lehetőség elszámolni. Nemcsak a tutajról eshetett a vízbe „fatörzsnek ütközve" egy-egy sókocka. A kerék is „törhetett," a szekér is „felborulhatott," ami „veszteséggel" járt. Ennek mennyiségét befolyásolhatta egy korsónyi hegyaljai bor, egy flaska szilvapálinka. Emberek dolgoztak a sóraktárakban is, emberek voltak a fuvarosok is. Zemplén vármegyében az egyik leggyakrabban járt sóút Tárkányból Sóvárra vitt kősóval. Visszafordulva, darált sóval nyikorogtak a szekerek Terebesre. Ezt az utat Barancs, Bodzásújlak, Céke, Garanv, Gercsely, Hardicsa, Imreg, Isztáncs, Kásó, Kazsu, Kelecsény, Kisazar, Kisruszka, Magyarjesztreb, Miglész, Pelejte, Szürnyeg, Upor, Vécse, Velejte, Dámóc, Kaponya lakosainak sószállító szekerei járták. Olykor rátévedtek erre az útra Kistárkánv, Láca, Zebegnyö lakosai is. Gyakran rótták ezt az utat a Varannói járás Gálszécsi kerületének fuvarozói is. Többségüknek a falujuk „a sóvári, tárkányi és tőketerebesi sóraktárak között" feküdt, „ Tárkányból Sóvárra,... ugyanazzal afuvarral visszajövet Tőketerebesre" vitték „a kamara sóját pénzért" így vallották ezt Csábócon, Varannócsemernyén, Dargón, Dávidvágáson, Bácskán, Gerendán, Hermányon. Majdnem szó szerint ismételték Kereplye, Kohány, 375