Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Takács Péter: Adalékok Zemplén megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában

volt a feladata gondoskodni arról, hogy az ismertetett sóraktárakban bárki, bármikor a törvényben vagy királyi rendelettel megszabott áron sót vásárolhasson. Tárkány, Tokaj és Sóvár feladatai túlterjedtek a zempléni igények kielégítésén. A zempléni lakosok viszont a felsorolt raktárakon kívül - az Ungvárott, Beregszászban, Miskolcon, Eperjesen és Kassán, esetleg Abaúj vagy Szabolcs megye oppidumaiban tartott sokadalmakban vásárolható csekély mennyiségű ásványtól eltekintve - más helyről nem szerezhettek sót. A megye 1784—1787-es népszámláláskor száznegyven-százötven ember híján 210 ezer lakost számlált." Mindent összevetve - étkezéshez, főzéshez, gomolya, sajt, túró készítéséhez, disznóságok sózásához, húsok tartósításához, káposzta savanyításához stb. ... - egy-egy lakos esztendőnként - szerényen számolva - öt kiló sót elfogyasztott. Ez 1 050 000 kilogramm. Sókamarai mértékkel 18 750 bécsi mázsa. Bizonytalanabb az állatok számára szükséges só kalkulálása. Demográfusok úgy vélik, hogy a II. József szigorú rendelete szerint végrehajtott népszámlálás is feltehetően 10%-os tévedéssel vette számba a lakónépességet. Természetesen a tévedés mértéke tájegységenként változott. Ennél többszörös tévedéssel kell számolnunk az állatok számát illetően. A modem, polgári statisztika megszületéséig a nemesség állatait senki nem számolta meg. Másrészt az adóösszeírók, diktátorok, tizedszedők, egyéb rendű és rangú conscriptorok, akik az adóztatható jószágokat vették számba, sohase mentek ki a gulyákhoz, csordákhoz, ménesekhez, szerte legelő állatokhoz, a juhnyájak közé, hogy megközelítőleg pontos adatokat rögzítsenek. Csak saccolták, becsülték az állatlétszámot. Leginkább az igázható barmok nyilvántartásba vételével törődtek, többnyire a bírók, papok és pásztorok bemondása alapján. Zemplénben ilyen becsléssel a 18. század végén 110-111 ezer szarvasmarhát, kevés híján 200 000 juhot, 4000 kecskét, 40 ezer lovat vettek számba. Sertésekre vonatkozó megyei bontású adatunk nincs is.'

2 A szarvasmarhákra és lovakra évenként hat-hat kilónyi kősót számolva, mai mértékkel 906 000 kilogramm. Kamarai mértékkel 16 178 'á bécsi mázsa. A 18. század végéről származó adat szerint Zemplénben 192-193 ezer juhot és 4000 kecskét tartottak. Biztosan nem tévedünk, ha ezt a számot kikerekítjük 200 ezerre. Szűken, két és fél kiló sót szánva egy-egy báránynak és kecskének évenként, az összesen 500 000 kilogramm. Korabeli mértékkel 8928 és fél bécsi mázsa. Az állategészségügyi és táplálkozási szakirodalom szerint a makkoló sertések is igényelték a sót. Nem lévén azonban adatunk sem a sertések számára, sent az általuk fogyasztott só mennyiségére, ezért csak a bécsi mázsában már megbecsült adatokkal számolunk. Ez pedig 18 750 bécsi mázsa étkezési só az embereknek, és 25 107 bécsi mázsa kősó az állatoknak. Összesen 43 857 bécsi mázsa. Ennyit Tárkányból, Sóvárról, Tokajból részben a piacokra, háztartásokba, részben a nagymihályi, sztropkói, tőketerebesi és homonnai sóraktárakba, onnan pedig a sót fogyasztó háztartásokba el kellett szállítani. A kősó bécsi mázsáját két forint 51 krajcár és 2 forint 53 krajcár közötti áron, a porvagy főzött só mázsáját 3 forint 10 és 3 forint 18 krajcár közötti áron kapták a lakosok a sóházaknál.

1

3 Átlagárat - kősóért 2 forint 52 krajcárt, étkezési sóért 3 forint 15 krajcárt számolva bécsi mázsánként, Zemplén megye lakossága évenként legalább 60 935 forint 30 krajcárt költött étkezési sóra. Az állatoknak szükséges kősóra pedig 71 973 forint 24 krajcárt. Akkoriban egy közönséges gyalognapszámért limitált bérként - 12 krajcárt 11 Danyi-Dávid I960. Zemplén megye. 12 Benda 1973. 13 Tamói Miletz 1773. 372