Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Frisnyák Sándor: A vízenergia használata a Kárpát-medencében (11. század - 1920)

6. kép. Gabonaőrlő malom a Hejő-patakon (Heiőcsaba. 1950) vonzáskörzete 20-30 km sugarú (egynapi járóföldnek megfelelő) területre terjedt. A Csereháti-dombvidék falvainak gabonaőrlő központjai a kisrégió peremén, a Bódva és az Alsó-Hernád-völgy vízimalmai voltak. A Duna, Tisza és a nagyobb mellékfolyók hajó- és cölöpmalmai elsősorban gabonaörléssel foglalkoztak, de a telephely kijelölésében nem a termelőkörzet, hanem a fogyasztóközpont (Pozsony, Győr, Komárom, Vác, Pest-Buda stb.) volt meghatározó. Kivételt képez Szeged, ahol 1874-ben 72, később egyre kevesebb hajómalomban őrölték a környéken termelt fűszerpaprikát. Az 1860-as években a vízenergiával működő őrlőszerkezetek majdnem 1/3-a hajómalom volt. A helytörténeti és kartográfiai források szerint a 18-19. században az árterek vízfolyásain, pl. a Kraszna és a Túr folyón, a Batár-vízen és a folyómederből kiágazó fokokra építve számos cölöpházas malom működött. A fokrendszerre épülő (az Alföld más folyómenti tájaira is jellemző) vízhaszonvétel szép példája az Ecsedi-lápvidéken a 18-19. században (is) funkcionáló szamosszegi malomcsoport (6. ábra). A lisztelő malmok jelentős része egyéb müveletekre (pl. terménydarálásra, só- és paprikaőrlésre, olajütésre, kallózásra) is alkalmas volt. A paraszti ipar (pl. a gyapjú- és vászonkészítés) már a kezdetek idején is felhasználta a vízenergiát. Az Árpád-kor végén megjelenő városi kézműipar, majd a 17/18. század fordulójától a manufaktúraipar egyes munkafázisaiban intenzíven használta a patakok és folyók kinetikai energiáját. A Szepesség híres len- és gyapjúfeldolgozó ipara a FelsőHernád és a Poprád folyó vízenergiájához kapcsolódik. Sok posztókalló épült Kassa környékén, a Koj sói-havasok nagy esésű vízfolyásaira is. A kalló- (ványoló-) malmok a Kárpátokban, a belső medenceválasztó hegyvidékeken és az Erdélyi-medencében is jellegzetes vízenergia-hasznosító szerkezetek voltak. A 18. században Gyöngyösön 20, Egerben 16, 1839-ben Erdélyben pedig több mint 400 kallómalom működött. A kallómalmok a vízfolyások településen kívüli szakaszain épültek. A 18. század elején Munkácson, 1725-ben Temesváron vízerőműre alapozott posztómanufaktúra létesült. A felsorolt néhány élelmiszer- és könnyűipari ágazat mellett az ún. montánipar (a bányászat, a kohó- és fémipar, az üveg-, papír-, fa- és fűrészipar) is alapvető hajtóenergiaként hasznosította a vízenergiát. A vízenergia bányászati felhasználása Körmöcbányán kezdődött a 15. század közepén. A Selmeci-hegység arany- és ezüstbányáiban a felgyülemlő víz akadályozta a 357