Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

IKONOGRÁFIA - Gyulai Éva: Vinum acuit ingenium - A hordón ülő Bacchus ikonográfiája a 16-17. századi emblémákon

Alciato (In statuam Bacchí) A hordós Bacchus késő reneszánsz ikonográfiája, Bacchus „hordóra ültetése" az önálló metszetlapok mellett leginkább a könyvillusztrációk sajátos típusain, az emblémák picturáin tűnik fel. Az emblémáskönyvek a késő reneszánsz és barokk (szélesebb) közvélemény legolvasottabb nyomtatványai voltak, rengeteg mű született ismert személyiségek emblémáival (impresáwal, devizáival), illetve, amikor az emblémák képes-verses moralista műfajjá váltak, önálló, nem személyhez kötött alkotások: emblémák gyűjteményével. Bacchus ábrázolásának első feltűnése is egy ilyen műhöz kapcsolódik, amely egyébként az emblematikai irodalom legelső nyomtatványának is számít. Andrea Alciato (Andreas Alciatus 1492-1550) nevezetes ősművében, amelynek már megjelenése évében két kiadása volt, Bacchus szobráról ír költeményt, dialógusformában szólítva meg az istenség Praxiteles által alkotott szobrát. A párbeszéd lényege, hogy Bacchus azért őrizte meg fiatalságát, mert óvatosan fogyasztott saját ajándékaiból. Amikor a kérdező Bacchus végtagjainak égésnyomai felől érdeklődik, az istenség elmondja, hogy születésekor keletkezett, amikor anyja, Semelé méhéből apja, Jupiter égő villámmal húzta ki, majd vízbe merítette kormos csecsemőjét. Bacchus szerint ezért az okos ember vízzel keverve fogyasztja őt, vagyis a bort, így nem ég el a mája. A legjobb, ha negyedrész vizet ad a phalernusi borhoz, és egyszerre csak egy heminát

7 iszik a keverékből, mert ha ennél többet fogyasztana, előbb jókedvű lesz, majd részeg, a legvégén őrült. A vers végén a költő véleménye, hogy mindez, vagyis a józanság megőrzése, nem is olyan egyszerű, s a jó dolgok nem hullanak könnyen az ember ölébe.

8 In statuam Bacchí Bacche páter, quis te mortali limine novit, Et docta effin.xit hinc tua membra manu? Praxiteles, qui me rapientem Gnosida vidit, Atque illo pinxit tempore, qualis eram. Cur iuvenis, teneraque etiam lanugine vernat Barba, queas Pylium cum superare senem? Muneribus quandoque meis si parcere disces, Iunior, et forti pectore semper eris. Tympana non manibus, capiti non cornua desunt: Quos nisi dementeis talia signa decent? Hoc doceo, nostro quod abusus munere sumit Cornua, & insanus mollia sistra quatit. Quid vult ille color mem bris pene igneus? omen Absit, an humanis ureris ipse focis? Cum Semeies de ventre parens me fulmine traxit Ignivomo, infectum pulvere mersit aquis. Hinc sapit hie, liquidis qui nos bene diluit undis: Qui non, ardenti torret ab igne iecur. 7 Görög-római űrmérték, a cyathus (= kb. Vi dl) mint alap-űrmérték 6-szorosa, kb. 2,7 dl. 8 Andrea Alciato: Embtematum liber, Heinrich Steyner, Augsburg, 1531. D4

: ,(editio princeps). 289