Bellák Gábor - Dicső Ágnes: Az öreg halász. Csontváryról tényszerűen - a talányos mű restaurálása kapcsán (Miskolc, 2017)

AZ ÖREG HALÁSZ RESTAURÁLÁSA DICSŐ ÁGNES „Illetlennek tartom, hogy engem, mint nagyarányú napút festőt valaki zaklasson azzal, hogy festményem keletkezéséről, kifejlődéséről felvilágosítást adjak; mit tudom én, hogyan csináltam, amikor arra nem is gondoltam, érzés, ihlet vagy ennél is több, a láthatatlan Mester vezette a kezemben levő ecsetet"' ELŐZMÉNYEK Számos nehézséget leküzdve nyílt kiállítás Budapesten Csontváry Kosztka Tivadar festményeiből 2015-ben a budai Várban található, volt Honvéd Főparancsnokság épü­letében.1 2 Sokunk számára szívet melengető érzés volt egy térben látni az egyébként egymástól távol őrzött képeket, úgy, ahogy maga a festő is szerette volna. Több mú­zeum és magángyűjtő adta kölcsön a műveket, melyek megjelenése, állapota jelentős különbségeket mutatott. Kritikus állapota miatt elsősorban az Öreg halász hívta fel magára a figyelmet. Egye­netlen, gyűrött és hullámos volt a vászon, a festékben mély repedések voltak. A kép, mely a Petró-gyűjtemény tagjaként a miskolci Herman Ottó Múzeum tulajdona, szinte nagyköveti szerepben megszakítás nélkül kiállításról kiállításra jár. A hordozóvászon ká­rosodásai restaurátori beavatkozás nélkül további problémák sorát okozták volna, ha a Múzeum nem dönt időben a restaurálás mellett. Valószínűleg minden jelenleg ismert Csontváry festmény átesett már egy vagy több restauráláson. Ez egyáltalán nem meglepő, ha a képek hányattatott sorsára gondolunk. Utazásai során a festő „tekercsbe csavart vásznait koporsószerű tokban mindenüvé magával hurcolja” - írta a Csontváryt személyesen is ismerő Lehel Ferenc 1922-ben,3 vagy gon­doljunk arra a jelenetre, amikor Cerlóczy Gedeon lába előtt a feltekert Cédrus kigurult: „Nézegetés közben az egyik hengert véletlenül megrágtam és abból a »Magányos cédrus« bonta­kozott ki..." ,4 1 Csontváry Kosztka Tivadarvallomása. In: LEFIEL1931. 2. jegyzet 2 A magányos cédrus-Csontváry géniusza című kiállítás. Budapest, 2015. július 5.-2016. január 31 3 LEHEL1922.13. 4 EMLÉKKÖNYV1984.327. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom