Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Szakács Alexandru: A Dési Tufa (Erdélyi-medence) Fe-Ti-oxid ásványai
264 Szakács A. pár csak akkor tekinthető kémiai egyensúlyi körülmények között kristályosodottnak, ha a log(Mg/Mn)magnetit - log(Mg/Mn)iImenit diagramban a 0,9317 lejtőjű korrelációs görbéhez illeszkedik ± 0,012 hibahatáron belül. A tesztet minden minta minden lehetséges magne- tit-ilmenit párjára elvégeztük. A továbbiakban csak azokat a párokat vettük figyelembe a Fe-Ti-oxid geotermométer alkalmazására, amelyek kielégítik a teszt kritériumát (4a. ábra). 14 ilyen oxid-párt találtunk alkalmasnak. Ezek a csépányi feltárás megmintázott nyolc szintjéből héthez tartozó minták ásványai. E, minden valószínűség szerint kémiai egyensúlyi körülmények között képződött, oxidpárokra számítottuk ki a hőmérsékleti és oxigén-fugacitási értékeket a szakirodalomban jól bevált két különböző módszer (Ghiorso & Carmichael, 1981; Andersen & Lindsley, 1988) segítségével. A számításokhoz a QUILF (Andersen et al., 1988), valamint a Harangi Szabolcs (1991-1992, nem publikált) által rendelkezésünkre bocsátott NEWMIN szoftvereket használtuk. Akiszámított T°C és /02 értékeket, valamint a számításnál használt paramétereket a III. táblázat foglalja össze. A kapott hőmérsékletértékek meglehetősen nagy intervallumot mutatnak: 604 és 865°C között (eltekintve egy 440°C-os értéktől) Andersen & Lindsley (1988) módszerével, illetve 606-892°C között Ghiorso & Carmichael (1981) módszerével számítva. Az oxi- gén-fugacitásra -21,7 és -13,2 (egy rendhagyó -31,3-s értéktől eltekintve), illetve -22,1 és -12 közötti értékek adódtak. Ezek a T°C és /02 értékek a vizsgált Fe-Ti-oxidokat az FMQ (fayalit-magnetit-kvarc) puffer és az NNO (MNiO) puffer közelébe helyezik (4b-c. ábrák). A DFMQ érték (III. táblázat), amely az oxidpároknak az FMQ pufféitól való eltávolodását fejezi ki a T^C-QCb térben -4,8 és 0,62, illetve -1,3 és 0,79 között váltakozik. Az oxidpárok lineáris lefutása a diagramban 800-850°C hőmérsékletértékek között metszi az FMQ puffer görbéjét, amelyek tipikusan a savanyú összetételű magmák hőmérséklettartományának felelnek meg. A kiszámított hőmérsékletértékek a savanyú vulkáni kőzetek normális intervallumához tartoznak és teljes mértékben kompatibilisek a Föld különböző vulkáni területei riolitos piroklasztikus kőzeteinek a képződési hőmérsékleteivel. Shane (1998) például 690-990°C közötti hőmérséklet-értékeket számított az új-zélandi Taupo terület hullott és ártufa eredetű piroklasztitjaira. Ha most a csépányi feltárás függőleges szelvényében vizsgáljuk meg a Fe-Ti-oxidok képződési hőmérsékletét a szelvényben elfoglalt helyük (a mintázási szint) függvényében, akkor a következő megállapításokra jutunk (4d, e. ábrák): 1) a hőmérsékletváltozások trendjében két fő szakadás észlelhető a 2. és 3., illetve a 6. és 8. mintázási szintek között, ahol az oxidok képződési hőmérséklete több mint 200°C-kal „megugrik”; 2) a képződési hőmérsékletek fokozatos csökkenése lentről felfelé a két „szakadás” által elválasztott három szakaszon belül; 3) a szakaszokra számított átlaghőmérsékletek csökkenése a szelvényben lentről felfelé (IV. táblázat, valamint 5. és 6. ábra). Az oxidpárok képződési hőmérsékleteinek a változásai jól korrelálhatok az oxidok nyomelem-tartalmának a változásaival a szelvényben. Különösen a Mg nagyon érzékeny indikátora a hőmérsékletváltozásoknak. Úgy az ilmenit, mint a magnetit magas Mg-tartal- mai magasabb képződési hőmérsékleti értékeknek felelnek meg, ahogy az az 5. ábrán látható. Az oxidok képződési hőmérsékletének fent kimutatott rendszeres szakaszos változásai arra utalnak, hogy a három összetételi sorozat a Dési Tufa anyagának három különböző kitörési eseményét tükrözi. A szakaszon belüli szisztematikus változás a felfelé csökkenő
