Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
B. Kiss Gabriella - Molnár Ferenc: A Balatonfelvidéki Homokkőben található geodák ásványtani és genetikai vizsgálata
18 B. Kiss G. & Molnár F. 4. Eredmények 4.1. Terepi jellemzők A vizsgált geodák Balatonarács közigazgatási területén, azaz Balatonfüredtől keletre és Csopaktól nyugatra találhatóak, a Balatonfelvidéki Homokkő Formációban (1. ábra). A körülbelül 20 * 40 m alapterületű útbevágás a perm-triász határt feltáró védett geológiai feltárástól keletre mintegy 500 m-re található, és bár e határ a tanulmányozott feltárásban nem figyelhető meg, a kőzetrétegek települése arra utal, hogy a geodák valójában a határ alatt néhány méterrel fordulnak elő. A feltárás nyugat és kelet felől is megközelíthető. Előbbi irányból többnyire törmelék található, benne akár 5 cm-es átmérőjű geodákkal, illetve egy 1 x 2 m-es területen a szálkőzet is kibukkan. A feltárás keleti oldalán szintén sok törmelék található, benne akár 4- 5 cm-es átmérőjű geodákkal, viszont itt egy nagyobb, 1,5 x 10 m-es szakaszon is kibukkan a szálkőzet. Itt alulról felfelé a következő kőzettípusok figyelhetőek meg: 80-100 cm vastagságban nem feldarabolódott, esetenként vastagabb rétegekből álló homokkő látható, amire 55 cm vastagságban kb. 2 cm-es lemezekre szétvált homokkő következik. Mindezt 30 cm kőzettörmelék és talaj, illetve 15 cm vastagságban vörös talaj fedi. A szálban álló homokkőben ritkán találhatóak 1-2 cm átmérőjű, benn-nőtt kristályokban szegényebb geodák. 4.2. Makroszkópos, mikroszkópos és SEM+EDS megfigyelések Makroszkópos és sztereomikroszkópos megfigyelések alapján megállapítható, hogy a befogadó homokkő többnyire aprószemcsés (szemcseméret: 0,125-0,25 mm között), vörös színű és rosszul cementált. A geoda és a homokkő érintkezésénél opál/kalcedon található, melyre kvarc, illetve arra ránőtt kalcit következik az üreg belseje felé. A geoda üreges középpontjának irányában benn-nőtt kvarckristályok, illetve elvétve barittáblák fordulnak még elő (2. ábra). A kvarc átlátszó, színtelen, 1-4 mm-es benn-nőtt kristályai oszlopos ter- metűek, a prizmalapok egyenlő mértékűén, jól fejlettek. Az elsőrendű romboéderek lapjai bár nem azonos kifejlődésűek, a méretük közelít egymáshoz. Molnár (1986) kristálymorfológiai áttekintése alapján cumberlandi habitusú kristályokként értékelhetőek. A barit átlátszó, színtelen, vagy helyenként halványkék színű, 1 -5 mm-es benn-nőtt kristályai táblákat alkotnak. A táblák Makiári (1940) rendszere alapj án az antimonit A és az antimonit B típus közötti átmeneti morfológiai típust képviselik, mivel jól fejlett c {001} és m{l 10} jellemző, viszont az antimonit A-nál kevésbé fejlett d{102} és az antimonit B-nél jobban fejlett o {011} figyelhető meg (2. ábra). A kalcit átlátszó, halványsárga bekérgezést alkot a kvarc felületén. A kristályok mérete 1—4 mm között változik és a kristályok nem sajátalakúak. A polarizációs mikroszkópos vizsgálatok megerősítették, hogy a legkorábbi kiválásként, a geoda falán megjelenő fázis opálként azonosítható (anizotrop, tulajdonságai alapján opál-C vagy -CT). A szöveti jellemzők alapján egyértelmű, hogy a következő kiválási termék a többnyire félig sajátalakú és sajátalakú kvarc, melyben igen sok, 20-100 pm méretű ásványzárvány található. E zárványok átlátszóak, színtelen, vagy halvány sárgászöld színűek, továbbá a kvarcnál nagyobb törésmutatóval, egyenes kioltással és harmadrendű kékeszöld interferenciaszínnel jellemezhetőek, így legvalószínűbb, hogy anhidritként azonosíthatóak. Ezt a feltételezést röntgen-pordiffrakciós vizsgálatokkal is igazoltuk, szeparált kvarcból készült felvétel segítségével (a környező kalcitot kisavazással eltávolítottuk). A
