Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Leél-Őssy Szabolcs: Különlegesen szép ásványok a József-hegyi-barlangban
174 Leél-Össy Sz. találunk kalcitlemez-felhalmozódásokat, amelyek kiváló anyagot szolgáltatnak a korhatározásra (Szanyi et ál., 2009, 2012). Ráadásul ezek az előfordulások szemre is igen szépek. A néha 1 cm-nél is vastagabb lemezek sokszor alkotnak 1-2 m vastag halmazokat, köztük olyanokat is, amelyek alól az eredeti törmelékhalmot az erózió kimosta, így ezek a lemeztömegek most hidat alkotnak a járatok egyes szintjeiben. A barlangban a gipszelőfordulások szerények, aragonit gyakorlatilag nincs is. Van viszont (bár igen vékony) recens kalcitle- mez-kiválás is az egyes, a csepegő vizekből összegyűlő pocsolyákban, illetve hideg vizes kalcitromboéderekkel is találkozhatunk. A barlangrendszer nyugati részét képező Harcsaszájú-, valamint Hideglyuk-barlangok járatainak túlnyomó részét az ezredforduló után fedezték fel. Ezekben a barlangokban a meleg vízből, illetve annak a párájából kivált ásványképződmények meglehetősen alárendeltek, inkább csak a szép cseppkőképződményeik jelentősek: elsősorban a nagyméretű lefolyások, pillérek jellemzőek itt. 4. Diszkusszió A budapesti, rózsadombi hipogén eredetű József-hegyi-barlang különleges gazdagságban tartalmazza a kivételes szépségű és igen attraktív megjelenésű hidrotermás és recensen is képződő ásványokat. Az utóbbi évek/évtizedek új kutatási eredményei nagymértékben megváltoztatták az ezek kialakulásáról alkotott elképzeléseket. A legnagyobb változás a meleg vízhez köthető, a rózsadombi barlangokra leginkább jellemző közönséges borsókő és a leggyakrabban ezek felületére ránövő aragonit tűkristályok keletkezésével kapcsolatban történtek. Ezek (jelenlegi tudásunk szerint) a régi elképzelésekkel (Kessler, 1957) szemben nem közvetlenül a meleg vízből váltak ki, hanem azok párolgásából, a pára lecsapódása, oldóképessé válása, majd bepárlódása során jöttek létre. A kal- citlemezeket, a rétegzett kalcitbevonatokat, a medence ujjakat és az apadási színlőket továbbra is meleg vizes keletkezésűnek tartjuk. Ezektől elkülönítjük a barlang keletkezésénél idősebb kalcit- és baritereket: ezek tehát már nem tekinthetők a termálkarsztos barlangkeletkezés bizonyítékának, mint az régebben előfordult (pl. Berhidai, 1962). A barlangi ásványok negyedik csoportjában (a barlang teljesen szárazzá válása után létrejött, jelenleg is keletkező ásványok tartoznak ide) is jelentős változások történtek. A gipszképződményeket már nem tartjuk meleg vizes kiválásoknak, min régen (Jakucs, 1994), és egyes borsókövekről is felismertük, hogy semmi közük a termálkarsztos barlangkeletkezéshez. Ide tartoznak a szivárgó-csepegő vizekből kiváló üveggömb borsókövek és a karsztos párából kiváló huzatborsókövek. A termálkarsztos (hipogén) budai barlangok keletkezéstörténetét is sikerült pontosítani. Alapvetően helyes volt, hogy ezek keletkezését a meleg vízhez kötötték (Pávai-Vajna, 1930), de a folyamat mikéntjére, részleteire csak a keveredési korrózió elmélete mutatott rá. A termálvizek eredetében pedig alapvető változást jelentett a három áramlási rendszer felismerése és a Pesti-síkság keleti oldaláról érkező, ún. nyomásvezéreit fluidumok hoz- zákeveredésének bizonyítása.
