Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Kecskeméti Tibor: A földtani tudománytörténet-írásról
132 Kecskeméti T. A numizmatika (lat.), éremtan az érmek, régi pénzek keletkezését, fajtáit, ábrázolatait, funkcióit, s történetiségét kutatja. A paleográfia (gör.), írástörténet az írások kialakulását, régi írások megfejtését, átírását, értelmezését és történetiségét vizsgálja. A szigillográfia (lat.), szfragisztika (gör.), pecséttan a pecsétek kialakulását, történetiségét, funkcióját, jelképrendszerét vizsgálja. Nagyon fontos segédtudományunk a történeti földrajz. Feladata egy adott terület bizonyos történeti korban fennállott természeti, gazdasági, társadalmi viszonyainak földrajzi szempontból rendszerezett leírása. Adatokat szolgáltat az egyes korok topográfiájához, hegy- és vízrajzához, éghajlatához és életföldrajzához. A vexillologia (lat.), zászlótan a történeti zászlók kialakulását, történetét, funkcióját, változatait és szimbolikáját tanulmányozza. 9. Néhány tudománytörténeti módszer Itt érdemes lenne kitérni a tudománytörténet-írás műhelyeiben napjainkban folyó kérdések, irányzatok, viták ismertetésére (tárgykörvita, a történeti és logikai kérdések összefüggésének kérdése, externalizmus internalizmus vita, a racionalitás történetiségének problémája, az evolúció és revolúció problémája, szükségszerű-e vagy esetleges a tudomány történeti folyamata?), azonban úgy vélem, mivel ezekkel egy nem specialista tudo- mánytörténet-író, mint geológusaink többsége, kevéssé foglalkozik, ezek bemutatására elegendő utalnunk Lakatos Imre, valamint Fehér Márta e kérdésekkel foglalkozó kiváló munkáira (Lakatos, 1997; Fehér, 2004), ahol erről a mélyebben érdeklődő részletesebben tájékozódhat. E helyett fontosabbnak tartjuk, hogy megemlítsük röviden és leegyszerűsítve a legfontosabb tudománytörténet-írási módszereket. Rögtön hozzá kell tennünk, hogy ezek lényegében ugyanazok, mint a szorosabban vett történettudományban, vagy általában minden tudományos vizsgálatban. Az induktív módszer: az egyedi jelenségek megismerése révén jut el az általánosításhoz. Alapja a megfigyelés, természettudományi témák esetében a kísérlet. A tudomány fejlődése szerint rendez és értékel. A konvencionalista módszer szerint a tényekből különböző összefüggő (koherens) leírások adhatók. A történész feladata, hogy válasszon közülük. Fő jellemzője: a letűnt korok felfedezéseit, elméleteit önálló, a maival egyenértékű teljesítménynek tekinti. A historizmus módszere a tárgyakat, eseményeket és jelenségeket keletkezésükben és pusztulásukban, az azokat létrehozó konkrét történelmi feltételekkel való összefüggésükben tanulmányozza. Több eleme van. A rekonstrukció során az elsődleges (primer) levéltári forrásanyag értelmező (hermeneutikus) módszerrel történő kritikai vizsgálata. Azt követi a források külső (kontextuális) és a források belső (filológiai) elemzése. Ezek alapján érthető meg a forrás pontos tartalma, motivációja és célja. A leggyakrabban használt és legnagyobb hatású módszer. Interdiszciplináris, határterületi módszer: több szaktudomány irányából és módszereivel törekszik a forrásokból minél több információt kinyerni. Ismerve a hazai földtani tudománytörténet-írást, megállapíthatjuk: egyetlen szerző sem képvisel egy-egy tiszta módszert, hanem csak eklektikusát, „vegyeset”.
