Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)

Kecskeméti Tibor: A 60 éves Szakáll Sándor köszöntése

8 Kecskeméti T. 900-1000 darabbal gyarapodott a gyűjtemény. A gyűjtés mellett nagy gondot fordított a Kárpátok klasszikus bányahelyeiről származó anyag megszerzésére is. Ez főként gyűjte­mények vásárlásával, geológus-muzeológus híján „gazdátlan” múzeumi kollekciók leltári átvételével történt. S e gazdag anyagból még egy külön rendszeres ásványgyűjteményt is össze tudott állítani. A gyarapodó gyűjtemény (akkor már közel 10 000 példány!) hamarosan nem fért el a Görgey Artúr úti épületben. A Természettudományi Osztály (akkor már esetenként 2-4 szakember is dolgozott ott) helybeli és országos, sőt nemzetközi eredményei nyomán az Illetékesek egy újabb épület biztosításával segítették a Herman Ottó Múzeum fejlődését, melyben helyet kapott az ásványtani gyűjtemény is. S nem akárhogyan! Szponzorok meg­nyerése és támogatása nyomán az országban elsőként Miskolcon kapott elhelyezést ásvány­tani gyűjtemény kerekeken guruló kompakt tárolószekrényekben! (Csak zárójelben említem, mikor először vitt Sanyi az új épületbe, meglepetve néztem az épületre: hiszen én ebbe az iskolába jártam elemista koromban jó pár évtizeddel ezelőtt!) E gyűjteményezési és kutatási koncepció szakfelügyeleti látogatásaim (akkor még fél évente kötelező volt a helyszíni látogatás!), valamint munkahelyemen történt számos mélyreható és „világmegváltó” beszélgetés során bontakozott ki előttem részletesen. E pár sorban vázolt munka nagyon sok utazást, terepjárást, tárgyalást, szervezést, gyűjteményi műhelymunkát, a kedvelt ásványokkal való „együttélést” jelentett Szakáll Sándornak. Mindezek során mindenkor bírta múzeumigazgatója és a megyei Illetékesek bizalmát és támogatását. Szakmai tanácsok tekintetében továbbra is ott volt mellette tisztelt patronája, Székyné Fux Vilma professzor asszony. Mindeközben folyt a mindennapi élete. Eleget tett hivatali kötelességeinek. Minden nap elindult eleinte a diósgyőri lakótelepi, majd később az azilumot jelentő bükkszentke- reszti otthonából, s fáradhatatlanul foglalkozott szeretett ásványaival. Végezte preparálá­sukat, védte állagukat, meghatározta, leltározta és rendszerbe sorolta őket. S eleget tett állapotbeli kötelességeinek. Várta otthon felesége, az egyetemi oktató Ildikó asszony, s két ragyogó kislánya, Virág és Gyöngy. Részt vett az otthoni munkákban, segített feleségének (aki maga is dolgozott!), valamint foglalkozott szemefényeivel, kislányaival. E munkával, de örömmel is teli, meghitt és kiegyensúlyozott családi háttér adta számára azt a biztonságot és nyugalmat, melyben tovább tudta építeni gyüjteményfejlesztési és kutatási programját. Szeretete az ásványok, elkötelezettsége az ásványtan iránt újabb és újabb lépésekre késztette. Úgy vélte, propagálnia kell az ásványokat, a hozzájuk fűződő gazdag ismereteket minden szinten és módon. Az egyre értékesebb és gazdagodó gyűjteményt be kell mutatni a nagyközönségnek! Ennek egyik legjobb módszere egy ásványbörze, a hozzá kapcsolódó népszerűsítő munkával, valamint egy kiállítás lenne - mondta. „Tudod, milyen problémákat veszel a nyakadban ezzel?” - kérdezetem tőle, mire ő azt válaszolta: „Tudom! Már elnyer­tem a helyi és országos érdekeltek jóváhagyását és támogatását! Vannak segítőim, akikkel meg is tudom valósítani. S helyet ad a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gyönyörű aulájában”. Hitetlenkedtem magamban, s csak akkor hittem el, hogy megvalósult a börze, amikor 1983. március első szombatjának reggelén leszállva Miskolcon, a Tiszai pályaud­varon, megszólalt az információközlő hangszóró a szokásos dallam után: „Üdvözöljük a Tavaszi Ásványbörzére érkező kedves vendégeinket!” Azóta a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivállá fejlődött börze idén immár 32-edszer kerül megrendezésre. S egy évvel később megvalósította pompás anyaggal és installációval a Herman Ottó Múzeum első

Next

/
Oldalképek
Tartalom