Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)
JUHÁSZ Erika: A MÚZEUMI FRONTSZEMÉLYZET KÉPZÉSÉTŐL A MÚZEUMANDRAGÓGIAI KÉPZÉSIG
A MAGYAR NYEIA/ MÚZEUMA, SZÉPHALOM, 2009. MÁJUS 11-12. 83 A javasolt képzési rend mindezek alapján a felsőfokú szakirányú továbbképzés/' szakirányú továbbképzés olyan, felsőfokú végzettséget nem biztosító képzés, amelyre az alapés mesterfokozatot, illetve egyetemi vagy főiskolai szintű végzettséget tanúsító oklevéllel lehet jelentkezni, és — általában 2 A félév alatt — a már meglévő diplomára épülő, mélyebb szaktudást biztosító szakirányú szakképzettség szerezhető' (OFI 2009). A képzés időtartama tehát minimum 2 félév, maximum 4 félév, javaslatom szerint a 2 féléves képzési időre érdemes törekedni, a jelenleg működő felsőfokú szakirányú továbbképzések többsége ebben az időintervallumban gondolkodik, és jelentős piacot veszíthetünk, ha ezt nem vesszük figyelembe. Mivel alapozó és értelmiségi képzési elemekkel nem kell a képzési időt terhelni a már meglevő főiskolai vagy egyetemi illetve bachelor vagy master végzettségre építés miatt, így szakmailag is indokolt a 2 féléves időtartam. A megszerezhető kreditek száma pedig a képzési idő függvényében 60—120 kredit. A felsőfokú szakirányú továbbképzés előnye többek között, hogy a képzési és kimeneti követelményeit (KKK) a kérelmező felsőoktatási intézmény adja meg, nem pedig valamely minisztérium vagy a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság. Előny, hogy több képzési terület végzettségéhez is kapcsolódhat, és a felvételi követelményeit is a kérelmező felsőoktatási intézmény adja meg. Mivel az Oktatási Hivatalnál bejegyezendő, így nem igényel külön akkreditációs folyamatot, ezáltal kialakítása és engedélyeztetése maximum fél évet vesz igénybe, mégis államilag finanszírozott formában is lehetséges az indítása. A múzeumandragógus képzés kialakításában akár felsőfokú szakirányú továbbképzés, akár akkreditált felnőttképzés, akár más keretek között a szakma a támogatásomra számíthat. IRODALOM JUHÁSZ Erika 2008a A felnőttoktatási szektor szolgáltatási minőségének emelése. In: „Továbblépni a tervezéstől a tettek felé." Javaslat a Cselekvési tervhez. Az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése — az EU elvárások megismerése című programzáró tanulmánya. Szerk. Sz. Tóth János—Mihály fi Márta. Magyar Népfőiskolai Társaság, Bp. 11—18. 2008b Képzési javaslat a múzeumi frontszemélyzet „Látogatóbarát múzeumokért!" programjához. (Belső dokumentum) EKF TKTK Andragógiai és Közművelődési Tanszék, Eger JUHÁSZ Erika (összeáll.) 2008c Múzeumi tréningterv. (Belső dokumentum) EKF TKTK Andragógiai és Közművelődési Tanszék, Eger KISZTER István 2002 Tréning. In: Felnőttoktatási és -képzési lexikon. Szerk. Benedek András—Csorna Gyula—Harangi László. Magyar Pedagógiai Társaság—OKI Kiadó—Szaktudás Kiadó Ház, Bp. 550. 6 ORSZÁGOS Felvételi Iroda (OFI) 2009.