Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

A parasztregény mint korjelenség

fény és levegő után, a szabad embernek mindez egyszerű és magátólértetődő, sohasem próbálta a világot enélkül elképzelni. Csak a kiránduló tud így örülni a természetnek, aki benne él, az nem talál benne semmi különöset, pedig irknden porcikáját áthatja. A parasztregény ereded problémájától messze kerültünk. Nem arról van többé szó, hogy a parasztságot belekapcsolják a XX. század nagy emberi egyetemességébe, hogy hatni engedjék ezt az eddig tudat alatt élt óriási elevenerőt, és így a XX. század fáradt ere is felfrissüljön — hanem a civikzált ember maga akar paraszttá lenni. Megkívánta a földet s most orvosságnak akarja fekiasználni súlyos betegségére. Logikus következménye ez az eddigi erős különváltságnak, hogy a reáks parasztszemlélet helyett a romantikus kap erőre. Megérezték, hogy a sokezeréves örök gyermek kimaradt a felnőttek játékából, kívül rekedt a nagy kultúrpalotán, de ahelyett hogy végre megnyitnák előtte, el akarják hitemi vele, hogy ez volt legnagyobb szerencséje. Kérdés, hogy a közérdeklődés tárgya megelégszik-e a sovány vigasztalással s nem követek-e jogait továbbra is. De hátra van még egy tanú s nem a legkisebbek közül való, a magyar parasztregény. Koronatanú, mert nincs ország, mely oly régen s annyka öszsze volna nőve a parasztproblémával, mint a miénk. Vaüomása tehát feltédenül számottevő. A magyar parasztregény egyik leglényegesebb vonása, hogy nem bizonyos civikzációs visszahatás szülte, hanem kezdettől fogva be van ágyazva a magyar élet társadalmi és történelmi egységébe. Gyökerei is jóval messzebbre nyúlnak vissza, mint külföldi rokonaié. így tulajdonképpen szoros értelemben vett magyar parasztregény nincs is, legalább is monumentális regényeink között, eüenben az igazi nagy magyar regények valójában egy kissé mindig parasztregények is voltak. Ennek a magyarázata abban a fontos országalkotó és nemzetformáló szerepben rejlik, amit a magyar paraszt az ország életében — igazi nyugati értelemben vett magyar középosztály, magyar polgárság hiányában — mindig is játszott. A magyar parasztregény két csúcsa Eötvös A. falu jegyzője és Szabó Dezső elsodort falu című regénye. Mindkettő nagy magyar válság idején keletkezett: Eötvös a tarthatadan jobbágykérdés erélyes kirobbantója, Szabó Dezső a semmibe huüó magyarság kerékküüőibe kap bele szinte a zuhanás pillanatában. Mindkettő a középosztály regénye tulajdonképpen: Eötvösnél a középosztálypódó nemesi réteg, melynek megtestesítője a véres komolysággal ostorozott vármegyei rendszer, Szabó Dezsőnél a magyar falu gyökerekői letépett és a vüágtörténelmi viharba menthetetienül belesodort magyar középosztály ák az érdeklődés középpontjában, de mindkettő hátterében ott a föld, mint egyeden kapaszkodó, s az elkaUódó parasztság, mint a segítségnek és a megújulásnak mégis egyeden alapja. A lendületnek tehát innen kellett kiindulnia s három emberöltő fékecsúszott kísérleteinek balsikerei