Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Mezőkövesd

Valóban, ha megnézzük egy búzaszentek körmenet áhítatos pompáját, nemcsak a magyar jelen, hanem a magyar múlt képei is ekenákhatatlan erővel idéződnek fel bennünk. S, ha a gimnázium gazdag néprajzi gyűjteményében az élő népviseleten túl ennek a sajátos népiségnek a fejlődését is figyelemmel kísérjük, akkor arra a megáüapításra jutunk magunkban, hogy itt ebben a roppant faluban évszázadokon keresztül áradt a magyar vér és épült a magyar sors, és talán még valahol Ázsia pusztáin született meg az a folyamat, amelynek itt végső fázisaival áUunk szemben. Hogy ez a nép ősi szokásait nemcsak megtartotta, hanem határozott kányban tovább is fejlesztette, annak bizonysága kivételes és máig keveredenül megtartott sajátos etnikuma, oka pedig jórészben a büszke faji öntudatban rejkk. Cselédnek, béresnek sohasem szegődik a matyó. Legjobban szeret a saját földjén dolgozni, de ha ilyen nincs (és ötezren felül van a teljesen földnélkükek száma), akkor nyaranta ezrével vákal szerte az országban gazdasági munkát, de tékre mindig hazatér és ék a maga kagyományos, évszázadok megszabta életét. Csak a legújabb idők nehéz gazdasági viszonyai, a súlyos nélkülözés tudták rákényszeríteni egynémelyiket, hogy itthagyja az ősi környezetet és elmenjen gyári munkásnak vagy a városokba ákandó munka után. Mert sajnos, az új idők válságai nem hagyták megtépázadanul a matyót sem, sőt ez a nép árnyoldalaiban is összesűrítve tükrözi vissza a magyarságot, mint ahogy ruházatában összegyűjtötte a magyar élet és magyar lélek minden színét és erejét. A súlyos kérdések megoldásra várnak s ezeknek a megoldásoknak sikerével vagy sikertelenségével együtt ák vagy bukik az egész magyar népi társadalom. (Diárium, 1938. 232-233.)