Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

„Házimuzsika" örve alatt

„Házimuzsika" örve alatt Csak kevesen tudják (és sajnos, akik tudják is, hajlandók itt-ott elfeledkezni róla), hogy városi zeneiskolánkban immár két éve, havonkéntkéthavonként, igen komoly, színvonalas zenedélutánokat tartanak, s a második „évad" befejeztével már a karmadikra is történtek komoly tervezgetések. „Házimuzsika" ez annyiban, hogy a zeneiskola zenetanári koUektívája valóban komoly-kedélyes „nagycsaláddá" forrva adja tudása legjavát, saját ottiionában, ezeken a hangversenyeken, természetesen magas, zeneszaktanári fokon. A nevek helyett (hiszen ezektől a komoly emberektől semmi sem áll távolabb, mint a hivalkodás) többet mond a nemismerőknek, ha hangszereik szerkit vesszük őket számba: van itt hegedűs, fuvolás, gitáros, cseUós, nagybőgős is, ha kek, de még szaxofonos is, ha épp arra van szükség. No és persze zongorista, de még milyen: mint „házigazda" és mint „zenemagyarázó" mindent ki tud fejezni zongorával, amit csak akar. Es ha úgy jön a sor, a szóksták alkalmi zenekarrá is össze-összeállnak, akár komoly dologról van szó, akár csak úgy, zenei tréfaként; máskor meg kamaraénekkart formálnak, itt is, ott is egy-két vendéggel kiegészítve. Vajon még mindig házimuzsika ez? Igen, de a szó legnemesebb értelmében, s ugyanakkor — hivatásuknak megfelelően — magas fokú zenei nevelés is egyúttal. Es a közönség? Néhány felnőtt és sok gyerek. A gyermekek bizonyára legnagyobbrészt zenei növendékek, és ez nagyon is rendjén van így. De kevés a felnőtt. „A zene mindenkié" - Kodály mondta ezt, akkor pedig úgy is van. És itt következnek a kérdőjelek. Vajon kek-e mindenkinek? Es akinek kek, müyen zene keü? Olyan-e, amely felkavarja a tudatalatti indulatokat, felszabadítja a szenvedélyeket? Vagy olyan, amely megnyugtat és felszabadít, kedvet ad az élethez, ráébreszt, hogy az élet szép, tele értékekkel, érdemes harcolni érte, hogy megvédjük az élet békéjét minden ártalomtól? Egyszóval az a zene, amit itt hallhatunk. Mert ezekre a kérdésekre felel ez a „házimuzsika", alkalomról alkalomra hol könnyed, hol súlyosabb, de mindenkor harmonikus, mindenkinek érthető formában. Kár, hogy oly kevesen haügattak rá. (Azt persze most csak így, zárójelben és inkább a teljesség kedvéért említem meg, hogy egyébként is megadják a vendéglátás módját: a „vendégeket" mindenkor forró tea és friss teasütemény várja, sőt kedves „háziasszonyi meglepetésként" egyszer még szószos makaróni-vacsora is — az olasz zene ürügyén.) Ami pedig a repertoárt iüeti: olyan gazdag és változatos volt, hogy — bár mozaikszerűen — de szinte az egész zenetörténetet végigkísérhettük benne,