Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

A „Hadas"? Tények, talányok, tévedések

Ezek eddig tények, s most jönnek a talányok, próbáljunk legalább néhányat megfejteni, hátha sikerül eloszlatni a tévedéseket. Döntő kérdés: hogyan történt az újrakezdés? Hogyan, mikor és müyen mértékben merészkedett vissza a lakosság, innen is, onnan is? Hová, s hogyan telepedett le a még mindig bizonytalan körülmények között? Talányok, melyeket egyértelműen soha nem lehet megfejteni. De az eredményt magát tudjuk, s ma is láthatjuk a történed városmagban, s nemcsak a megőrzésre kijelölt körzetben, a Kis Jankó Bori háza körül, hanem az országút és a Hórpatak derékszögű metsződésének másik három szögletében is pontosan ugyanúgy. Es szerencsés véleden folytán e halmaztelepülésnek a létrejöttét magát is szinte tetten érhetjük egy 1837. évi mezővárosi jegyzőkönyvben, amikoris a viharos idők nyomán bekövetkező megáüapodottság még élénk emlékezetében élt az embereknek: „.. .M.-Kövesden a házak rendedenül összevissza vágynak építve — mert utolszori elpusztuláskor aki visszakúzódott, ideigleni megmaradhatására akárhol, csak hokni kunyhót és földalatd Lakhelyet galyabított magának, amiből aztán idő múlva, Istennek hála! békesség idején, házat építettek." íme a perdöntő bizonyíték, a koronatanú — a halmaztelepülésre. Mert vajon milyen szempontok szerint települhettek vissza? Hiszen ki innen, ki onnan jött vissza, ki ekkor, ki akkor. Ki északról, a palóc rokonok közül (gyakori nevek itt ma is: Nyitrai, Murányi stb.), ki dékől (Bkinyi) vándorolt be. Ki ide rakta putriját, ki ott ásta gödrét, betetőzve — háznak, kinek már csak amott jutott hely. Meglehet, hogy egy-két rokon egymás közelében igyekezett fészket rakni, de a „hadak" semmi esetre se lehettek rendező szempont, a legjobb akarat mekett se ebben a zűrzavarban, és bizonytalanságban. Hiszen eleinte nemcsak utcák nem voltak (még ma is nehéz utcáknak nézni ezeket a zegzugokat), de még kerítések se voltak a házak körül (nemigen volt mit félteni, vagy akár csak magáénak mondani), s csak a múlt század közepe táján kötelezték a lakókat háztájuk elkerítésére. Itt már rendet senki sem teremthet, csak találgatásokra van utalva (s mi is ezt tesszük a későbbiekben, természetesen csak, ha valamiképp dokumentálni is lehet). Két dolog azonban bizonyos: az egyik, amit mindenki láthat ma is, és ami híven őrzi a mai napig, ha nem is a nomád puszták, de igen a török- és labancdúlás emlékét, vagyis a halmaztelepülés; a másik, hogy ez a körzet (nemcsak a meghagyásra kijelölt, hanem annak tükörképe is, a Hór-patak másik oldalán) még a közelebbi múltban is, a második vüágháború előtt, színtiszta summástelepülés volt, ületve — foltokban - a később betelepült iparosrétegé. A „jógazdák" pedig ugyanez időben már a régi városmag körül és igen sokszor most már valóban hadak szerint csoportosulva találhatók. Próbáljuk meg most valamelyes tartalommal kitölteni a fenti kapitáks jegyzőkönyv-vázolta helyzet és e század 20-as, 30-as évei között (vagyis „a