Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Folklór az Ördögi kísértetekben
%pvé váít tó és íovasa A történeti és hiedelemmondák egyik jellegzetes motívumcsoportját alkotja a kővé válással kapcsolatos szóbeli hagyomány. Az első ide tartozó történetet Bornemisza Péter prédikációjának IV. kötetében találjuk. Eszerint egy úrvacsorát vivő papot útonállók tartóztattak fel és arra kényszerítették, hogy a szentelt ostyából adjon a lovának. Miután ez megtörtént, a ló és lovasa sziklává változott. Ez a monda— ill. mesemotívum napjainkig megőrződött a népi emlékezetben. Egy közelmúltban megjelent mondakötetben a kővéválás egyik változatát olvassuk, amelyet egy 58 éves asszony mondott el 1984-ben a bihari Belényesújlakon. Rígen, amiko Krisztus és Pál apostol a fődön járt, tanálkazatt itt a mi hegyeinken egy kecskepásztarral. Krisztus és Pál apastal éhesek vótak. Beszílgettek a kecskepásztarral és megpillantatták a csárda kecskét. Krisztus errefel kírt a kecskéstül egy kis tejet. A kecskés fösvíny vót és azt mondta: — Hát nem látja, nem kecskék azak, hanem kövek. Erre aztán Krisztus megharagudott. — Hát ha azt mondád, hogy kövek, akkar váltazzanak kűvé! Küvé is váltak. De küvé váltazatt még a kecskepásztar is. Azan a helyen még most is ott vannak a kűkecskék, meg a pásztar kűbül. Ennek a mondának általánosan ismert a balatoni kecskekörmökről szóló változata. Múlt századi feljegyzés szerint a mondát I. András királyhoz kapcsolja a néphagyomány. A királyfi számkivetve bolyongott az országban. A Balaton partján kecskenyájat őrző pásztorral találkozott. Kérte, hogy adjon neki élelmet. A pásztor megtagadta arra hivatkozva, hogy nincs semmije, noha tele volt a tarisznyája. A királyfi megátkozta, s a pásztor a nyájával együtt kővé vált. A kővé válást, ill. a kővé változtatást szinte kivétel nélkül valamilyen rossz cselekedet, tilalom megszegése, Isten, Krisztus ellen való vétkezés idézi elő. Az ilyen cselekvések miatt személyek, illetőleg a személyekkel összefüggő tárgyak, a cselekvések eszközei válhatnak kővé. Felsőbánya (Szatmár m.) környékén a mezőn boglya alakú kövek láthatók, amelyekről a következő monda ismeretes: Egy gazda ünnepnapon templomba menetel idején a családját a mezőre küldte, hogy a közelgő eső előtt a renden lévő szénát boglyába rakják. Amikor néhány nap múlva a gazda kiment a mezőre, döbbenten látta, hogy a boglyák kővé váltak. A hiedelem szerint vasárnap és az egyházi ünnepeken munkát végzők önmaguk idézik elő a kővé válást. Számos példa ismeretes arra, hogy bizonyos napokon nem szabad kenyeret sütni, mert a kenyér kővé változik. így pl. a Nagysárrét egész területén él az a hiedelem, hogy Űrnapján nem szabad kenyeret sütni, mert az kővé változik. A monda egyik hódmezővásárhelyi változatában a kenyér kővé válását az említett kecskés pásztor esetében hasonlóan a fösvénység idézte elő. A Jézus Krisztus földön jártában keltében egyszer igen megéhezett, bement hát egy házhoz s kérte a gazdaasszonyt, hogy amivel az Úr isten megáldotta!... De az asszony nagyon fösvény volt, azt mondta ő bizony nem adhat semmit, mert maga is a piacról él, most is más napja már, hogy egy falat kenyér sincs a háznál. Pedig nem mondott igazat, mert hat kenyér meg egy cipó sült akkor is a kemencében. A Jézus tudta ezt nagyon jól, azért midőn látta, hogy az asszony semmi nélkül elutasítja, azt mondja neki: — Ne is adjon hát az úr Isten! Azzal elment a dolgára.
