Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
VIGA GYULA: A 75 ESZTENDŐS UJVÁRY ZOLTÁN KÖNYVE ELÉ
vándorlásával, aminek kapcsán természetszerűleg vetődik fel a szokások migrációjának a kérdése. A magyar agrárhagyomány szokásai, hiedelmei olyan nagymértékben hasonlítanak, gyakran megegyeznek a közép-európai, sőt, távolabbi népek mezőgazdasági hagyományaival, hogy az egymástól való kölcsönzés ténye egyáltalában nem kétséges. Az átvétel lehetőségeit a szerző a mezőgazdasági vándormunkások szerepén keresztül vizsgálja meg. Ezzel szorosan összefüggnek munkájában a településre, kolonizációra vonatkozó kérdések. A magyar népszokások kutatói több ízben felvetették, hogy néphagyományunk számos eleme, motívuma idegen eredetű. A kapcsolatokat elsősorban a szláv népek irányában keresték. Hangsúlyozták, hogy a magyarság hiedelmeinek, szokásainak egy részét a környező szláv népektől vette át, sajátította el. A magyar hagyomány kutatói hosszú időn át megelégedtek ezeknek a kapcsolatoknak a kimutatásával. Az utóbbi időben egyre inkább felmerült az a gondolat, hogy az idegen kapcsolatok vizsgálatakor a településtörténeti vonatkozásokat előtérbe kell helyezni. Ebben a kérdésben a szerző rendkívül fontos eredményre jut. Megállapítja, hogy a magyar néphagyomány szlávnak tartott rétege, illetőleg annak jelentékeny része nem átvétel, hanem elmagyarosodott szláv lakosságtól származik. A letelepülők az új lakóhelyükön az esetek többségében elmagyarosodtak, illetőleg nyelvükben teljesen magyatrá váltak. Idevonatkozóan példákat említ, és hangsúlyozza a települések lakosságának eredetével kapcsolatos vizsgálatok fontosságát a néphagyomány kutatásában. A másik mű, a Játék és maszk című monográfia (Debrecen, 1983., 1988.) a magyar népi dráma mindmáig első és egyetlen monografikus feldolgozása. A magyar folklórkutatásban az a téves nézet terjedt el, amely szerint a betlehemezésen kívül népi színjátékok nálunk nincsenek. Ujváry Zoltán gyűjtései, kutatásai nyomán egy rendkívül gazdag dramatikus játékanyag került felszínre. A felfedezés nemcsak a hazai szaktudományt, de a külföldi kutatókat is meglepte. Nagyszámú adatot, példát sorakoztatott fel az ellen a téves nézet ellen is, amely szerint a magyar maszkok átvételek a szomszéd népektől, főleg a románoktól. Az alkalmak és témák szerint bemutatott anyag nemzetközi párhuzamait is megismerjük a monográfiából, ami eligazít az átadás-átvétel kétdéseiben is. Három nagy csoportba sorolva tárgyalja a rendkívül gazdag színjáték-repertoárt. Az elsőben a jeles napok, a másodikban a lakodalom, a harmadikban a munkaalkalmak dramatikus szokásai kerülnek bemutatásra. A negyedik rész az elemző, összegző munka. A nagy ívű vállalkozásban a szerző arra törekedett, hogy a lehető legteljesebb anyag ismeretében rajzolja meg a magyar népi színjátszást — az európai párhuzamok összefüggésében. Ennek nyomán megállapítja, hogy a magyar dramatikus szokáshagyomány nem szegényebb a környező és a távolabbi európai népek hasonló tradíciójánál, sőt, számos tekintetben sajátos, egyedülálló játéktípusokkal és maszkokkal rendelkezik. A kötet záró egysége a Folklór az Ördögi kísértetekben című terjedelmes tanulmány (Debrecen, 1999.), Bornemisza Péter irodalomtörténeti jelentőségű müvének folklorisztikai elemzése. A magyar nyelvű prédikációs irodalom új műfajt teremtett, a 16. század protestáns prédikátorának műve szorosan összekapcsolódik a korai magyar nyelvű irodalom megjelenésével. Postillái (bibliai tárgyú prédikációinak a gyűjteménye) sok esetben dramatizált történetekben jelenítik meg a Bibliában leírt eseményeket, történéseket. A Bornemisza által megfogalmazott erkölcsi tanulságok az emberi élet, az emberi sors kereteibe helyezve válnak intő példákká. Ujváry Zoltán kutatása ráirányítja a figyelmet a történeti- és hiedelemmondáknak az egyetemes emberi kultúra hagyományaiba nyúló eredetére. A Biblia, az antik kultúra történeteinek több évszázados továbbélése, a néphagyományokba való átöröklődése, átváltozásai és újraalkotása az európai és a nemzeti kultúrákban, ennek megfelelő sajátos megjelenési formái tárulnak elénk könyvében. Elemzésében a magyar nyelvterületek egészére kitekint, kiemelt figyelmet szán a Kárpát-medence felföldi és erdélyi területeinek. A magyarság hiedelemvilágának eredetével, a honfoglalás korár megelőző idők emlékeivel is foglalkozik, a történetiség, a hagyományozódás igazolása okán. Az ősmagyarságra, a finnugor rokonságra utalók mellett, számos példát említ az egyetemes kultúrtörténet más területeiről is, gondot fordítva ezeknek egymásra gyakorolt hatásaira, összehasonlítására, összefüggéseire. Úgy vélem, hogy a három mű, amelyeknek jelen kötet a foglalata, Ujváry Zoltán munkásságának alapkövei közé tartozik. Mostani kiadásuk elérhetővé teszi azokat a fiatalabb generációk számára is. A kiadó — a tanítványok, munkatársak, barátok, tisztelői nevében is — ezzel a könyvvel tiszteleg a 75 esztendős folklór tudós gazdag életműve, a néprajz érdekében végzett munkássága előtt. További töretlen munkakedvet, jó egészséget kívánunk neki! Viga Gyula Miskolc, 2006. december 4.
