Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Folklór az Ördögi kísértetekben
vasassal, igézessél, bájolással. Az olvasás gyakorlatával kapcsolatban érdekes párhuzamokat említ. Utal Kinizsi Pálné imádságoskönyvében előforduló kifejezésekre: „olvass egy pátert", „ötven üdvözlégy Máriát olvastam". Azaz az imádkozást a kereszténység felvétele után is olvasásnak nevezték. Nem nehéz tehát észrevenni, hogy a ráolvasások, a bájoló imádságok „a keresztyén valláshoz idomított pogány őskori bűbájos imádsági maradványok". E gondolatkörhöz kapcsolódva megemlítjük még Bornemisza bájoló imádságaiból a regös szót, amely finnugor eredetű, valamint a Földanya (Föld édes Anya) fogalmat, amely gyakori a finnben, bár ez kapcsolatot önmagában nem bizonyít, mivel más népek mitológiájában is előfordul. De talán nem felesleges az apró elemeket is vizsgálni, és egymáshoz illeszteni. Az ilyen vizsgálat során tekintetbe kell venni, hogy a varázsversek keresztény alakjai nyilvánvalóan behelyettesítéssel kerültek a szövegbe. Az előzőekkel összefüggésben nem hagyhatjuk figyelmen kívül Kandra Kabos véleményét. Szaktudományunk alig hivatkozik rá, pedig sok jó értelmezést ad a régi magyar hitvilágot illetően. Bornemisza bájoló imádságaihoz fűzött megjegyzései közül néhányat megemlíthetünk. A fejfájásra. vonatkozó ráolvasásról írja, hogy az a nyomtatás événél már századokkal korábban ismeretes lehetett, bizonyítják: 1. a betűrímes sorok, 2. az elavult szavak és szófűzések és 3. a szent (bájos) igék, amelyek párhuzamaira a Kalevalában vannak példák. Hasonlóképpen a Kalevalából vesz adatot a menyeléssel (ficammal) kapcsolatban, hangsúlyozza a rámondást és a rálebelést. A csúfról és a hasfájásról szóló varázsszövegekből a betegségnek a tengerbe való küldését emeli ki, ami a Kalevalában szinte azonos módon szerepel. Az említett példák nyomán a bájoló imádságokat egyértelműleg a honfoglalás előtti emlékeknek tekinti. Ezen a véleményen van Fekete Fajos, aki Kandránál jóval korábban (1874) Bornemisza bájoló imádságait (négyet közölt) a Kalevala betegségűző ráolvasásaival összevetve hangsúlyozza: „lehetetlen az e kettő között létező rokonságot azonnal egy tekintetre fel nem ismernünk". Pl. Tardoskeddi Szerencse Benedekné csúzra való ráolvasásában és a Kalevala kilencedik énekének varázsszövegében nem csak tartalmi hasonlóságot, hanem még a Vikár csiszolt fordításának szövegében való szófordulatok is meglepő egyezést mutatnak. Természetszerűleg nem beszélünk kapcsolatról, de egyfajta finnugor hozadék a varázsversekben nem elképzelhetetlen. Bornemisza bájoló imádságaival foglalkozó szerzők összesen nyolc szöveget közöltek, a fentiekben mi is ezeket mutattuk be. Bornemisza maga írja, hogy a bájoló imádságok közül nyolcat számol elő. Ezek az Ördögi kísértetekben egymás után következnek. így a kutatók nem gondolhattak arra, hogy még egy ráolvasó lappang a kötetben. Ezt — amint Eckhardt írja - a szakirodalom nem vette figyelembe. Félszáz lappal később (857) a következőket olvassuk, amelynek címül adható: Ebmarás ellen. A% kitgyühós eb mart, mongya el e% imatsagot: Hogy Christus elől tatait egy tehenet, kitgyőhöüfarkas mart, es a%t meg kerestette, hogy ne árc^on neki a% marás. Tels parancsolj a^ neuebe, hogy ne arc^on ennec arc^on. Tisztes imatsaga a^ ha^ug Őrdőgnec. A varázsszöveg szűkszavú, éppen csak utal a cselekményre. Krisztus a farkas marta tehenet meggyógyította. Akit dühös eb mar meg Krisztus nevében adjon parancsot, hogy ne ártson neki: azt a bájoló imádságok kilencedik példájaként „számolhatjuk". Az Ördögi kísértetek bájoló imádságainak nagyszámú változata ismeretes a magyar néphagyományban. Bőséges példatárul szolgál a magyar ráolvasások szöveggyűjteménye. Az adatok sokasága bizonyítja — és jól igazolja Bornemisza Péter munkája -, hogy a ráolvasok a magyar folklór legrégibb rétegébe tartoznak. Bornemisza példái nem csak a varázsló eljárásokhoz, hanem a korai magyar prózai és költészeti emlékekhez is forrásként szolgálnak.
