Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Folklór az Ördögi kísértetekben
ugyan Bodzás először tagadott, de hiteles tanú által megvilágosodván hogy valósággal azon fertelmességet két ízben véghez vitte. Ezen nem keresztyén emberhez, hanem inkább pogányhoz illő cselekedetért mind magának mind másoknak tanúságára 20 pálcákra ítéltetett." Nincs okunk kételkedni abban, hogy a fenékről ~ fenékből ivás fogadásból vagy tréfálkozásból tett gyakorlata több évszázadon át ismeretes volt, minden valószínűség szerint a Bornemisza előtti időkben is. A duhajkodásnak, a kicsapongásnak nagyszámú példája ismeretes, amelyekben az ördögi ~ pogányi csapszék úgyszintén beletartozott. Még gyermekkoromban a sértésnek, a megalázásnak rendkívül durva megnyilvánulását hallottam. Egy ember a másik iránti lenézését ezzel a mondással fejezte ki: Ihat a seggemből, ha hagyom. Ebben feltehetően a régi fenékről ~ fenékből, seggről ~ seggből való ivás emléke rejlik. [Jegyzetek. Bornemisza a ráköszönést még további két helyen említi (908, 910.) A seggből való ivás módosult változatáról több mint egy évszázaddal később Szent-Péteri István 1698-ban írt munkájában olvasunk. A szerző a mértéktelen italozókkal szemben emeli fel a szavát. Elítélendő szokásnak tartja, hogy az emberek különböző alakúra készített pohárból isznak: „Szememmel láttam Disznóformára csináltat, kinek (tisztesség adassék mind az Úrnak, mind az híveknek), a' s.ggiből isznak. Ezen formájú Bakot is láttam. Leány formára csináltat is láttom." Ebben a példában a segg nem emberi testre vonatkozik, de a disznó alakúra formált pohárból, azaz a disznó seggéből való ivás, a ráköszönés korábbi gyakorlatának módosult, de éppen olyan durva változata. Ilyen poharak, kerámiaedények napjainkban is készülnek, amelyeket ajándéktárgyakként árusítanak. — Szent-Péteri István példájához: Trócsányi Zoltán: Kirándulás a magyar múltba. Budapest, 1937. 99.; További említett példákhoz: Györffy István: Erkölcstörténeti adatok a XVIII. századból. Ethn., XLIX. 1938. 241.; Péter László: Párhuzamok az „Ördögi kísértetek" néhány motívumához. Irodalomtörténeti Közlemények, LX. 1956. 152-153.; Bellon Tibor. Nagykunsági erkölcsrend a 18-19. században. In: Varia ethnographica et folkloristica. (Szerk.: S^abóIMS^IÓ—Kemény fi Róbert) Debrecen, 1997. 105.] Önmegtartóztató Szóf^ratész Eckhardt Sándor az Ördögi kísértetekben írt jegyzeteiben a Szókratészről szóló példát azok közé az anekdoták közé sorolja, amelynek eredete még tisztázatian. A történet szerint Szókratész fogadásból együtt hál egy asszonnyal, ellenáll a csábításnak, „semmi fogdosásra" nem enged az asszony kívánságának, mire az asszony úgy véli, az ember fából van. Socrates Pogan bőlc^ monta, hogy termedet suèrent igen buia volna, de erős szoktatásánál annyira meg ótta magát, hogy midőn egy as^onual nagy fogadásba fogattac volna a\ ő tanyituani, hogy bár szinte vele halnais, meg óhatna magát túle, meg nyerte a\ as^ont, hogy éyel tsac még sem mordult semmifogdosasara a% as^onnac: Es atçt mondta a\ asszony, Nem ember a^ f hanem tőke. Az önmegtartóztatással kapcsolatban később Bornemisza egy „olasz barát" nyomán „röttenetes szemfényvesztő szerzetes klastromról" szóló történetet ír le. A szerzetesek azt állítják, hogy az az igen szűz, „dicséretes" barát, aki ha asszonyemberrel hál is, megtartóztatja magát. A szerzetesek maguk és az asszonyok közé (mellé) a „nagyobb oltalomért" feszületet helyeznek. Végül is azonban a keresztet félreteszik „és egynéhány szent asszony megterhesül". Olas% országban támadót volt imilly röttenetes s^em feny ve^tő s^ençetes Clastrom: Hogy a% tőb barátokat semminec tartanac. A^ert, mert a% Ő s^il^essegec nem magoc bírásából volna. A^ert, öc a%t s^Őr^Őttec, hogy à ki iga% s^u^nec vélne magát, a% hálna as^ony embernél, a% mellet ha magát meg
