Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Folklór az Ördögi kísértetekben

IÍCatos vargaCegény Bornemisza szerint az ördög „mesterkedését" az ember érzékszerveire is kiterjeszti, különösképpen a következőkre: Látás, Hallás, Kóstolás, Szaglás, és Illetes. Az érzékszervek életfunkcióbeli hasznáról és fontosságáról elmélkedik nem titkoltan azért, hogy alkalma legyen ezekkel kapcsolatban is az ördögnek az érzékszervek révén való gonoszságáról szólni. A szaglásról szóló részben (760—761) mondja, hogy az ördög az illatozásban is C^uda Mester. Példaként emk'ti a vargalegény esetét. Az mint a^ varga legény relis mondgyac hogy matkaiahoz soc io illattal ment, De az mas szeretőié az szabó nem akarattyaual el szalaztya mellette, es az Leány midőn orrát tekergetne, véli az, varga hogy az Őio szagát érzi, es kezdi mondani, hogy tőle vadnac ezyc az szagoc: Es az miat meg vtallya matkaia. Noha parazf tréfa szo, es tálam vgyis volt, De azért massonnis meg esic sokszor, hogy á miuel magát szeretetne, azzal vtallyac meg RŐuideden czac azt akarom ittis mondani, hogy az io illatozz szagockalis sokan buiasagra es kényességre élnec, hogy igyis Őregbedgyec bennec azgonossag: Mi kedig azpn igyekez; Z^nc, hogy ezek általis kisebbedgyec minden gonosz bennunc. Ez a kis történet a folklór számára a már említettekhez hasonlóan fontos adalék. Párhuzama az anekdotagyűjteményekben és a recens hagyományban is előfordul. Eckhardt Sándor utal arra, hogy a történet egészen bizonyosan a nemzetközi folklórhoz tartozik és maga Bornemisza is paraszttréfának tekinti: Noha parazj tréfa szp, es tálam vgyis volt. Egy változatát Andrád Sámuel közli az 1790-ben Bécsben kiadott Elmés és mulatságos rövid anekdotákban. Eszerint az eset jól végződik. A címet is ehhez igazítja: A' büdöss szél-isjó szagotfuhat. Egy igen jó famíliából való ifjú Tiszt az Angliai Gárdából régtől fogva kérte híjában Malborough Hertzeget, hogy adjon neki egy Compániát. Egykor a' Hertzeg-nével egy társaságban lévén, akaratja ellen el-szalada egy hangos szél a' Hertzegnétől. Az Officer egybe engedelemért kezdé kérni a' körül-állókat, 's kiváltképpen a' Hertzegné-vel ugy beszéllett, hogy mindenek hinnék a' szemtelen szélnek tölle lett származását. Ez az udvarisága 's elmebeli jelenléte az Officérnek annyira tettzék a' Hertzegnének, mely által nagy háborúságától mentődék meg, hogy addig nem nyugvék, mig a' férjénél meg nem nyeré a' Tisztnek, melyért, mint a' Hertzegné tudta, sokszor instált hijába. A' Hertzegné nyereségének tartotta maga általadni a' Tisztnek az Urától meg-nyert dologról való Décrétumot, igy szóllván hozzá: Kapitány Uram! nincs olyan rossz szél, mely jót nem fuhatna. (A' Tisztnek Kapitányságot futt, de a' vendégek orrának alávaló tisztséget.) Az illeden széllel kapcsolatos tréfák gyakoriak voltak a paraszdegények körében. A legények - többnyire suhancok — egymást viccelték meg a szélien tés sel. A másik kezét az ülepükhöz rántották, vagy a szellemest „meggyújtották" (1. gyűjtésemben a Finglobbantás c. tréfát), s azután nagyot nevettek. A tréfás történetekben is gyakran előfordul az illeden szag. Gyűjtőútjaimon néhány ilyen sztorit lejegyeztem; többnyire véletlenül lehet rábukkanni, mert az idegen, „úri" ember előtt többnyire elhallgatják. Az előbb idézett, 1790-ben publikált anekdota pompás párhuzamára bukkantam közel két évszázad múltán néhány gömöri faluban (Alsószuha, Mikolcsány, Szentkirály). Az adomás kötetemben Fingott egyet a bárólány c. alatt közöltem. A bárólány hasonlóan a hercegnéhez, elszellentette magát. A kínos dolgot itt a nagybácsi, amott az oficér vállalta magára. Háztűznézőbe ment a gróf fia a báróékhoz. Nagy vendégséget csináltak, ott voltak az összes rokonok. A bárókisasszony a nagybácsikája mellett ült. Szemben vele a vőlegény-