Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Folklór az Ördögi kísértetekben
Ez az eset, amely feltehetően megtörtént, az európai irodalomban számos novellának és drámának lett a tárgya. Bizonyos szerepcserével még Shakespeare-nél is megtaláljuk a nyomát. A magyar forrásokban először 1547-ben, Bornemisza előtt harminc évvel bukkanunk nyomára. A történet olasz területről Bécsen át érkezett Magyarországra. Egy Bécsben tanuló sárvári diák írta meg minden valószínűség szerint gróf Nádasdy Tamásnak, szavai szerint „vitézlő uramnak szolgája és engedelmes fia". A levélben részletesen beszámol arról, hogy kereng közöttük egy „emlékezetre méltó történetecske". Hozzáteszi, hogy az esetet már különbözőképpen beszélik és ha a „nagyságos úr" érdeklődik iránta, megint leírja. A levélbeli változat a következő: Egy, Milánótól nem messze fekvő város két polgára, midőn történetesen heves összeszólalkozás támadt köztük, oly dühre és esztelenségre ragadtatták magukat, hogy egyik a másikát tőrrel keresztül szúrta. A tetten kapott embergyilkost elfogják s a közbörtönbe vedk; hanem az ő fiatal, elbájoló külsejű felesége férje iránti szeretetétől indíttatva mindenképpen igyekszik a bűnöst kiszabadítani és kiváltani. Elmegy a főbíróhoz — a kit ott spanyol grófnak hívnak - rimánkodva s lábaihoz borulva kéri, hogy halálbüntetéssel ne válassza el az ő lelke felét, hanem más bűnhődéssel, inkább pénzbüntetéssel sújtsa az életbenmaradót és igér neki rengeteg pénzösszeget, a mit összes javaik eladásából beszerezhet. A ki, mivel nőtelen volt, elragadtatván az asszony szépségétől, váltság fejében semmi más árt nem követel, csak az ő birását. Midőn pedig ez mind a szemérmessége féltése, mind a férje iránti szerelme közt szerfölött habozna, rövid időt kér az elhatározásra, amit meg is nyer. Ez alatt titkon az atyjafiaihoz, sógoraihoz fut, a jellemtelen bíró aljas kéj vágyát fölfedi, tanácsot kérve, hogy ily kényes ügyben mit cselekedjék? Azok pedig azt javasolják, hogy engedjen és úgy vélekednek, hogy mert nem önként vétkezik, lelke ártadan marad. Mire mind testvérei megegyezéséből, mind a férje iránti - hogy úgy mondjam — vak szerelemtől ösztönözve átengedi magát a bíró kényének, de szomorú arczczal és könnyes szemekkel, úgy, hogy az erőszakos házasságtörő kelleden és kicsikart gyönyört élvezett. íme azonban másnap várakozása ellenére látja, hogy férjét lenyakazzák. Elkeseredve újra a bíróhoz megy és szívreható panasszal szemére lobbantja, hogy őt mind legkedvesebb férjétől megfosztván mind becsületességét pótolhatatlan kárral illetvén, tisztesség hírnevét is beszenyezte. De mikor látta, hogy siketnek mesél s csúfosan kinevettetik, Don Gonzaga Ferdinándhoz, a mantuai herczeg testvéréhez s a császári felség tartományi helytartójához utazik Milánóba, a rajta elkövetett jogtalanságot és rászedést keservesen elpanaszolja s az összes isteneket bosszúra hívja fel. A főkapitány ekkor az asszonyt hallgatásra inti, két hónap múlva, mintha a férj haláláról mitse tudna, a bírót néhány polgárral vendégségbe hívja, annak tudtán kivül az özvegyet is meghivatja. Az éhség és szomjúság lecsillapítása után a bírót beszélgetés ürügye alatt külön szobába vezeti és ott a megrémültnek szemére hányja aljas eljárását; majd azt mondja: te ezt tisztességtelenül és nagy gyalázattal cselekvénd, akarom tehát, hogy azonnal három ezer aranyat fizess neki jegybérűi; majd az egybegyűltek előtt így szólt: most pedig vissza fogod állítani elöbbeni becsületét annak, a kit megszeplősítettél, oly képpen tudniillik, hogy törvényes feleségeddé teszed. Ekkor az előhívott pap összeeskette őket s a gyűrűket - a mint szokás - kicserélték. Végül az asszonyhoz így szólt: Neked asszony — a mint óhajtám — ime a jegybéred és korábbi tisztességes neved helyre van állítva, neked pedig (mondja a spanyol grófhoz, vagyis főbíróhoz fordulva) a fejedet amannak a fejéért holnap leüttetem. A mi meg is történt. Igazságos ítélet volt, maga a császári felség is jóváhagyta.
