Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

lakodalmakban, szüred, farsangi felvonulásokon stb., sőt, még a betlehemes játékok egyes típusaiban is felbukkannak. A betyármaszkos jelenetek között külön hely illeti meg a színpadiasan felépített, többszereplős, szöveges betyárjátékokat. Ezek a feltehetően a századforduló táján kialakult, erősen színjátékszerű darabok már a népi dráma egy fokkal magasabb szintjét képviselik, s jól reprezentálják a népi színjátszás legjellemzőbb vonásait, karakterisztikus elemeit. A magyar betyárjáték az európai népek hasonló műfajaival, dramatikus szokáshagyományával való összevetés alapján kétségkívül autochton jelenség, belső fejlődés eredményeként jött létre. Maga a betyár népi színjátékainkban sajátosan magyar népi-történeti alak, olyan önálló genre-típust képvisel, amely romantikus vonásait a folklór alkotó folyamatában kapta meg, s a betyármaszkos jelenetek jól illeszkednek a magyar betyárfolklór gazdag hagyománykörébe. A népi színjátszás műfajainak, jelenettípusainak áttekintése során különös figyelmet érdemelnek a nagy sokadalmakat megmozgató vásárok, amelyeken rendszeres volt a legkülönfélébb szórakoztatók, mulattatók fellépése. Történeti adataink vannak arra, hogy a vásári szórakozás már a középkortól kezdve a parasztság egyik legfontosabb alkalma volt a kikapcsolódásra. Az országot járó, és nem egyszer távoli országokba is eljutó, vagy éppen onnan érkező mulattatók, különösen azok, akiknek repertoárjában színjátékszerű darabok is szerepeltek, nem maradtak hatás nélkül az elmúlt évszázadok népi színjátékaira, ugyanakkor a vásárok alkalmával előadott jelenetek is, legalábbis részben, a népi színjátszás hagyományaiból táplálkoztak. Repertoárjukat mindenkor az aktuáks igényeknek megfelelően igyekeztek kialakítani, s ez az igény vidékenként és koronként változott. Gyakran nem a közveden interetnikus kapcsolatok nyomán alakultak ki hasonló kulturális jelenségek, hanem éppen a vándor mulattatók, a vásári játékosok működésének tulajdonítható, hogy az európai népek szórakoztató műfajaiban olyan nagyfokú hasonlóság és egyezés figyelhető meg. A vásári mulattatók tehát fontos közvetítői voltak korunk kulturális jelenségeinek, amelyek évszázadok során keveredve, egymásra rétegződve, gyakran nemzeti jelleget öltve maradtak fenn az európai népek folklórjában. Maga a vásár nemcsak áttételesen, a dramatikus hagyományok közvetítő alkalmaként érdemel figyelmet, de önálló jelenettípusként is szerepel a népi színjátszásban. Amellett, hogy hasonló jelenetekkel az állatmaszkos alakoskodások között is találkozunk, a vásári árukínáló szövegekből, rigmusokból is gyakran hangzanak el itt változatok, s gyakori az árucsere, árusok, kupecek megjelenítése is. Más összefüggésekben már utaltunk arra, hogy a népi színjátékok, dramatikus népszokások szerkezetét nem lehet a műdrámákra vonatkozó szempontokkal vizsgálni. A népi színjátszásnál nincs színházépület, nincsenek, vagy csak igen esedegesek a díszletek, s a kellékek sem meghatározók. A nézők gyakran szereplők, de mindenképpen a játék résztvevői. A népi színjátszásra általánosságban érvényes az, hogy szorosan a környezethez kötődik. Bármennyire is önálló, az irodalmi dramaturgiától eltérő sajátosságai is bír, a dramatikus népszokások és maszkos játékok dramaturgiája is a játék és nézői közti találkozás pillanatától számítható, egészen a játék végét jelentő elválásukig. Ha mindezt a népi színjátszás egyes darabjainak megvalósulási folyamataként értelmezzük, jól elkülöníthetők az előkészület, a szervezés, a játékosok kiválasztása, a színhely, a kellékek és a közönség jellemző mozzanatai, sajátosságai, magatartásformái. A legegyszerűbb jelenet bemutatását is megelőzi a felkészülés, az előkészület valamilyen formája. Ennek első szakaszában a szereplő személyek kiválasztása a legfontosabb. Színjátéki szempontból nagyon lényeges az is, hogy a szereplők a játék fő vonulatát megtartva rugalmasan alakítsák szerepüket. A fő elv az, hogy a jelenet sikeres legyen, érje el a szórakoztatás funkcióját. Ezt a célt szolgálja a szervezés, amely a játékok egy részénél tudatos rendezéssé alakul. Különösen a több