Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.
múltra vezethetők vissza, mintsem azok interetnikus kapcsolata reáksan megállapítható lenne. így tudományosan megalapozottan az interetnikus kapcsolatok révén létrejött adás-vételről a magyar nyelvterületen, illetőleg kárpát-medencei viszonylatban nemigen beszélhetünk, sokkal inkább párhuzamokról, ugyanazon hagyomány hosszú időn, esedeg évszázadokon át tartó párhuzamos fejlődéséről. A játékok eredetét pedig minden bizonnyal az ősök kultuszával, a halottkultusz primer formáival hozhatjuk összefüggésbe. A magyar dramadkus szokáshagyományban, különösen a halottas játékokban gyakori szereplő az orvos-kuruzsló, de ismeretesek önálló orvos-jelenetek is. Ez a szereplő fontos alakja volt a meghalást és feltámadást megjelenítő játékoknak, s európai népek szokásanyagában is széles körben előfordul, különböző korok gyógyító személyének jegyeit viselve magán. A kuldkus hagyományok varázslóira jellemző vonások, jelenettípusok ennek a hagyománynak legarchaikusabb rétegét jelenük, erre azóta különböző, újabb és újabb rétegek rakódtak. Az utolsó lépcsőfokot a középkori orvos, kuruzsló parodiszükusan megjelenített figurája jelend, amely a korábbi rétegekhez képest jelentős funkcionális változást mutat. Nem kétséges azonban, hogy a genre-alakká változó orvos szerepben is megtalálhatók azok a vonások, amelyek elődjével, a kultikus rítusok varázslójával összekötik. Művelődéstörténeti szempontból sok szállal kapcsolódik az orvos alakjához a borbély-alakoskodó. Nemcsak azáltal, hogy gyógyító szerepkörben is megjelenítik, hanem sokkal inkább annak köszönhetően, hogy hajdani kultuszok, mágikus cselekvések emlékét őrzi. Függedenül ugyanis az európai borbélymesterségtől, az arcszőrzet rituális eltávolítását végző személyben a hajdani férfiavató rímsok szereplője jelenik meg, természetesen az évszázadok, évezredek során jelentősen megváltozott kontextusban. Maga a borotválás pedig a kutatók szerint a korábbi csonkítások, köztük a fogkiütés helyettesítője lett az avatási szokásokban. A borbély gyógyító funkciója a 19. század elejére nagyrészt megszűnt, s ettől az időtől kezdve e két foglalkozási ág tagjai külön-külön váltak a népi dramatikus játékrepertoár szereplőivé. A magyar és a közép-európai dramatikus szokáshagyomány alakulásában, történeti rétegződésében kétségkívül újabb fejleménynek tekinthetők az ősi kultuszokban, rítusokban gyökerező maszkos játéktípusok mellett a genre-alakok, egyes etnikumok, etnikai és foglalkozási csoportok, társadalmi típusok megjelenései. Részben ide is sorolhatók az előbb már emk'tett orvos- és borbélyalakoskodások is. Ezek a játékok jól csoportosíthatók, s a jelenet főszereplője révén nagy biztonsággal osztályozhatók. Legfőbb közös jellemzőik közé tartozik, hogy a korábban ismertetett, közös kultikus gyökerű hagyományokhoz hasonlóan nagyfokú nemzetközi elterjedtséget, motívumazonosságot mutatnak, de aktuális megjelenési formájuk nagy általánosságban mégiscsak kevésbé internacionáks, inkább köthető egyes etnikumok, földrajzi régiók történeti-társadalmi formációihoz. Ilyen, jórészt az egy évezredes magyar múltban gyökerező, de mégis interetnikus kapcsolatokat felvető, s valamilyen formában, természetesen más etnikai-történeti kuksszák mögül előlépő alakjai a dramatikus szokáshagyománynak a vándor „szlovák", azaz a drótostót, ablakostót stb. Történeti hátterét az a széles körű árucsere-kapcsolat jelentette, amelyet a Felső-Magyarországon kialakult szlovák etnikum vándorkereskedői a Kárpát-medencében, de még sok száz kilométerrel annak határain túl is kialakítottak, s hosszú időn át, gyakorlatilag az I. világháború végéig életben is tartottak. Ezek a kereskedők, vándoriparosok szokadan viseletükkel, munkaeszközeikkel szinte természetszerűleg irányították magukra a nép érdeklődését. Felbukkanásuk, népszerűségük a magyar dramatikus szokáshagyományban a 18—19. századi, főként edényfoltozással, drótozással foglalkozó szlovák mesteremberek zsánerképét örökítette meg a szokást gyakorlók, s rajtuk keresztül az utókor számára. Hasonló módon elsősorban etnikai, részint pedig vallási különállása, sajátosságai avatták a népi játékok szereplőjévé a zsidó alakját. Különösen figyelemre méltó, és a hagyomány történeti
