Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.
területen van. Ez az elterjedési terület a szlovák-lengyel interetnikus kapcsolat kérdését joggal ved fel. A nagyszámú lengyel példából a terjedési útvonalat a lengyel terület felől a Kárpátok felé a szlovák hagyomány irányába húzhatjuk meg. Ennek az interetnikus kapcsolatnak a tényét erősíd az is, hogy a turon típusú teriomorf maszk a szlovák hagyományban elsősorban a lengyelekkel párhuzamos területen ismeretes. Az eddig elmondottak nyomán néhány fontos megállapítást tehetünk. A román turca, a szlovák turon és a lengyel turon teriomorf maszk lényegében azonos. Az állatmaszk szokásokban való megjelenésének alkalmában különbségek vannak. A román néphagyományban a turca karácsonyi, újévi időszakban, a szlovák turon farsangkor (olykor lakodalomban is), a lengyel turon pedig karácsonyi és farsangi időszakban egyaránt megjelenik. Az időpontbeli eltérésekből az interetnikus kapcsolatokra fontos következtetést vonhatunk le. Az időpont és az elnevezés mellett a formai megjelenítés is döntő. Ez a forma pedig a ko^a-vû való kapcsolatot tételezi fel helyenkénd névcsere lehetőségével. Az erdélyi magyar, a román, a szlovák és a lengyel játékok turka, turca, turon, turon és ko^a maszkjai az interetnikus érintkezések következtében számos helyen összefonódtak és jól bizonyítják a Kárpát-medence népei közötti kapcsolatokat. Ahhoz azonban, hogy ezeknek a kapcsolatoknak a mélyebb történelmi és etnológiai gyökerét is felfedhessük, fel kell tárnunk azokat a migrációs, kolonizációs és asszimilációs folyamatokat, amelyek hátterében a különböző etnikumok kulturális emlékeként a turca - turon — ko^a típusú teriomorf maszkok napjainkig megmaradtak a Kárpát-medence területén. Hasonlóképpen napjainkig ismeretesek a Kárpát-medence népeinek körében a lovat megjelenítő játékok, a lómaszkok. Az interetnikus kapcsolatokat illetően ennél a maszknál is felvetődnek mindazok a kérdések, amelyekre a kecskemaszkok körével kapcsolatban vizsgálatot végeztünk. Hangsúlyozzuk azonban azt, hogy az átadás és az átvétel kérdéseire lényegesen könnyebb feleletet adnunk. A lómaszkokra, a lovat utánzó játékokra elsősorban az erdélyi magyarság köréből voltak példák. Mivel a román néphagyományban a különösen kedvelt játékok közé tartoztak a lómaszkos játékok, a kutatók közül többen azt a véleményt alakították ki, hogy az erdélyi magyarok a lómaszkot a románoktól vették át. Ezt az állítást a különböző magyar nyelvterületen az elmúlt egy-két évtizedben végzett kutatás megcáfolta. A lovat utánzó játékokra — a lóalakítás mindkét típusára — az egész magyar nyelvterületről bőséges anyag került lejegyzésre. Hasonlóképpen nagyszámú párhuzam figyelhető meg a magyarországi németek, valamint a délszlávok és a keleti szlávok szokásköreiben. Mindezek önmagukban is kétségessé teszik az egy irányból való átadást, illetőleg átvételt. Nyilvánvalóan hangsúlyoznunk kell, hogy a lómaszk a magyar néphagyományban nem lehet egyszerű átvétel a szomszédos népektől. Az önmagában, hogy valamelyik szomszédos népnél (pl. az erdélyi románoknál) a lómaszkos játékok látványosabb formái ismeretesek — pl. nem egy, hanem tíz lómaszk van egy jelenetben —, a nagy múltra, az ősiségre, a hajdani kultúrára nem kizárólagos bizonyíték. A tömegszerűség, a látványosság, a jelenetek részletező dramatizálása újabb alakulás. A kultusz valóck elemeit sokkal inkább megtaláljuk a gyakran egyszemélyes mimikus ábrázolásban. Az eddigi vizsgálatok alapján a lómaszkos játékokat a magyarság hajdani lókultuszáig vezethetjük vissza. Az interetnikus kapcsolatok lehetőségeit természetesen szem előtt kell tartanunk. Nem lehet kétséges az, hogy a Kárpát-medence népeinek hasonló játékai, lómaszk-típusai az együttélés következtében egymással kapcsolatba kerülhettek. A Magyarországra települt németek, a kárpátaljai ukránok, a nagyoroszok és általában a magyarokat környező népeknél és valójában Európában mindenütt előfordul a lómaszkos alakoskodás valamelyik formája. (L. még az Állatmaszkos játékok című fejezetet.)
