Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.
Nem kétséges, hogy jelentős szerepük volt ezeknek az egyéneknek a lakodalmi szokások alakulásában. Természetesen a játékok előadásával, irányításával egy időben a résztvevők, a nézők valójában a szokásközösség tagjaivá váltak, akiknek a pszichikai hozzáállásától nagymértékben függött a játék sikere, az ismédések, a hagyományossá válás vagy éppenséggel valamelyik játéknak az eltűnése. A szokások vizsgálata során, ha különös figyelmet fordítunk az egyén szerepére, tapasztaljuk, hogy igen gyakran egy-egy dramadkus szokás milyen nagymértékben függ a közösség valamelyik tagjának tevékenységétől. Utaltunk már erre a szervezést, nagyobb előkészületet, tanulást kívánó játékoknál, ahol talán természetszerűnek tűnik, hogy a szokás életében, gyakorlásában törés, szakadás áll be az organizáló, vezető egyénnek a szokásközösségből való rövidebb (mint pl. a betlehemezést szervező Sütő testvérek esetében, akik iskolába mentek a falujukból és tevékenyen csak évek elteltével tudtak a csoport élére állni 8 ) vagy hosszabb, végleges kiválásával (mint pl. a már említett Küsmődi Báknt halálával). Említettük, hogy a kisebb szokások életében is jól megfigyelhető az egyéni hatóerők jelentősége. Sajónémetiben a farsangi alakoskodók megölésének ceremóniája Puskás Farkas Károly alakjával fonódott össze, aki a szokás fő jelenetéhez verset írt az előző év jelesebb eseményeiről. 9 Ha ő nem készítette el a szöveget és nem kezdeményezte valami (betegsége, gyász vagy egyéb) ok miatt a játékot, a szokás elmaradt, sokszor évekig, halála után pedig véglegesen. Az idevonatkozó példákat szükségtelen tovább szaporítanunk. Ez utóbbiakból világosan kitűnik, hogy a szokásokat külön-külön vizsgálva, előbukkan a szokás életét igen erősen befolyásoló egyén alakja. Talán azt is mondhatnánk, hogy ahány szokás, annyi szervező, irányító individuum. Úgy gondolom, hogy az eddigi példák meggyőzhettek bennünket — a dramatikus játékok összefüggésében egyébként is jobban ismert — a közösségből a szokással kapcsolatos kiváló tulajdonságai révén kiemelkedő egyéneknek a népi színjátékok, dramatikus szokások életével összefüggő szerepéről. Szereplők és né%ők A dramatikus szokásokban, népi színjátékokban részt vevők megjelölésére nem minden tekintetben egyértelmű a szereplő megjelölés. Ez többnyire a hivatásos színházban használt fogalom, illetőleg ezen a ténylegesen szerepet alakítót értjük. Ilyen alakítással a dramatikus szokások jelentékeny részében nem találkozunk. A színjátékszerűbb, összetettebb, előkészületet, szervezést, rendezést kívánó, dialógusokra épült játékokban azonban a játékos, az alakoskodó személy az eredeti értelemben vett szereplőnek is tekinthető. így ezt a fogalmat alkalmazzuk a nézőktől, a közönségtől való megkülönböztetésül, bár a résztvevő terminológia lenne a legmegfelelőbb, mivel a dramatikus szokásokban gyakran előfordul, hogy a nézőből szereplő lesz, illetőleg minden résztvevő egyúttal a szokás gyakorlója is. Különösen vonatkozik ez az átmeneti formákra, azokra a szokásokra, rítuscselekvésekre, amelyek a dramatikus játékok felé tendálnak, s ebben a legkorábbi szakaszban a néző és a szereplő még nem különül el. A szereplőhöz szerep asszociálódik. A színész szerep szerint játszik. A népi játékok szereplőjének nincs - vagy csak ritkán — írott és pontosan meghatározott szerepe. Elsősorban azért nincs, mert a hagyomány által szabályozott keretben működik. Nem a szerepkönyv határozza meg a cselekvést, hanem a tradíció, amelybe a játékos beleszületett, s azáltal a nézőkhöz, a közönséghez — ami egyúttal a hagyományt fenntartó és szabályozó közösség — igazítja a „szerepjátszást". A különböző alkalmak szokásainak és játékainak szereplői, résztvevői összetételében bizonyos eltérések figyelhetők meg. A szokásalkalmakon kívül olykor meghatározó volt az is, hogy játékra a házban vagy nyílt téren került-e sor. Továbbá az is befolyásolta a szereplők kiválasztását, hogy
