Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
tetést nem vonhatunk le pusztán az azonos vagy éppen az eltérő kalendáris megjelenésből. Mint arra már utaltunk, éppen a görög hagyomány vizsgálata nyomán fejtette ki Nilsson M. P., hogy a nyugat-európai vagy különösen az észak-európai klímaviszonyok alapján nem lehet a meleg égövi területek agrárrítusait magyarázni. Amíg Közép-Európától északi irányban mindenütt Európában négy téli hónap alatt pihen a föld, délen, így Görögországban a négy hónapi pihenőidő nyáron van. Télen zöldell a vetés, nyáron szinte minden kiszárad. 212 Nem kétséges tehát, hogy a naptári napokhoz kapcsolódó agrárszokások többnyire igazodtak a természed, éghajlati viszonyokhoz is alkalmazkodó mezőgazdasági tevékenységhez. Számos példa mutatja, mint később látni fogjuk, hogy olykor még egy országon belül is, különösen ott, ahol az egyes területek között a természeti viszonyokat illetően nagyok a különbségek, nem azonos időponthoz, naptári naphoz fűződnek bizonyos agrárszokások, mint pl. a szántás vagy az aratás megkezdésének a napja. Éppen ezért nem fogadhatjuk el teljesen Csicserov V. I. álláspontját, amely szerint kizárólag maga a munka, a munkafolyamat nyújtja a népi földművelő kalendárium alapját. A jelenségeket dialektikus egységben kell szemlélni. Nyilvánvaló, hogy a természeti, éghajlati viszonyok nagymértékben befolyásolták a munkát, a munkafolyamatokat, azok pedig alakítólag hatottak a kalendáris szokásokra, alkalmakra. Csicserov V. I. tulajdonképpen észrevette ezt, de mint Propp V. J. megállapította nem minden esetben következetes és néhány tétele vitatható, noha fő érdeme az, hogy kutatásainak alapjává a szokásoknak, a rítusoknak a földműves munkával való kapcsolatát tette, amilyen vizsgálatot előtte nem végeztek, 213 s ez magasan kiemeli őt az agrárkultusz kutatásának irodalmában. A kalendáris szokások, amelyek az agrárkultusszal állnak összefüggésben, zömmel keresztény ünnephez, különböző szentek napjához fűződnek. így az ősi munkaszokások, rítusok keverednek, összevegyülnek a keresztény elemekkel, sőt igen gyakran egységet alkotnak és az egykori agrárrítusok átértékelődnek. A vizsgálatok során föltédenül fontos megkísérelni a szétválasztást, az eredeti funkciók megállapítását. Csicserov V I. említett művében azt hangsúlyozza, hogy a népi kalendáriumban a „szentek" neveinek, napjainak használata egyáltalában nem azt jelenti a földművelő számára, hogy mikor ünnepli a pravoszláv egyház azokat, hanem gyakorlati vezetőül szolgálnak a különböző szokások elvégzéséhez és az esedékes időjárás meghatározásához. 214 Vilkuna K. külön fejezetben vizsgálat alá vonja azokat a rítusokat, szokásokat, amelyek az agrárhagyományból kerültek az évi naptári hagyománykörbe. Rámutat arra, hogy számos évi szokás eredetileg nem tartozott a keresztény ünnepekhez. Kitűnő példákat nyújt idevonatkozóan a karácsonyi ünnepkörre, amely számos agrárszokást vonzott magához, Finnországban elsősorban éppen azokat, amelyek a cséplési munkák záróaktusával voltak összefüggésben. A sokat vitatott karácsonyi szalmával 215 kapcsolatban azt írja, hogy a földekre kitett szalmát a következő évi gabonaföld ábrázolójának tartották. Ha hemperegtek rajta és a szalmát összekuszálták, azt jelentette, hogy a gabona a következő évben megdől, ha pedig meztelenül fekszik a gazda a szalmán és átöleli a feleségét, előmozdítja a gabona fejlődését. Ezek és más ilyen szokások Vilkuna K. szerint a mezőgazdasági munkák befejező ünnepéhez tartoztak és ott tökéletesen a helyükön voltak, s a keresztény karácsony semmi esetre sem hozta létre ezeket a szokásokat. És bár a munkaünnepek az esztendő ünnepeinek sorában a legrégebbi réteget képviselik, a keresztény ünnepeknek mégsem lehettek egyenértékű konkurensei. Mint ahogyan Vilkuna K. tovább kifejti, a keresztény ünnepeknek 212 Nilsson M. P, 1941. I. 443-444.; Bolgár vonatkozásban vö. Martinov A. P, 1958. 742 kk. 213 Propp V.}., 1963b. 60. 214 Csicserov V. I, 1949. 70. 215 L. pl. Weiser-AallU, 1953.; Vuorela T., 1960.
