Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
való viszonya egyik fontos kérdése az agrárhagyomány kutatásának és ennek a kutatásnak az irányát Schmidt L. módszerének, eredményeinek messze sugárzó reflektorfényeivel világította meg. JLÍcfozato^az agrárkuCtuszóan Az agrárkultusz alapvető kérdései közé tartozik az áldozat problémája. A kérdés nagymértékben összefügg a vegetációs démonokkal is. Az áldozat bemutatása, felajánlása ugyanis feltételezi, hogy valamilyen lény, perszonifikált anyag, tárgy, termény stb. áll a háttérben, amelynek szól a kérő, engesztelő stb. áldozat. Ha elfogadjuk az áldozatokat a kultuszban, lényegében el kell fogadnunk a vegetációval összefüggésben álló lények létezését is. Az omophagiában pedig egyenesen arról van szó, hogy magát az istent, a szellemet eszik meg, hogy azáltal bizonyos erők birtokába jussanak. Az áldozati szertartások számos problémát vetnek fel. Egyáltalában nem vállalkozhatunk arra, hogy ezt a kérdéskört részleteiben tárgyaljuk. Célkitűzéseinknek megfelelően arra törekszünk, hogy rámutassunk azokra a fontosabb pontokra, amelyek az agrárkultuszban az áldozatokra vonatkoznak. Az agrárrítusokkal, szokásokkal foglalkozó tanulmányok gyakran tesznek említést áldozati jellegű szertartásról. Ezek részben véres áldozatok, amikor állatot ölnek meg a munka bizonyos fázisában. így pl. a szerbek, bolgárok kakast, tyúkot vágnak le aratáskor, illetőleg vetéskor azzal a céllal, hogy vérével megtermékenyítsék a vetőmagot, a csontokat pedig földbe ássák. 197 Ilyen és ehhez hasonló példákat bőséggel lehet említeni Európa népeinek hagyományából. A kutatók egyöntetűen ezeket a szokásokat áldozati szertartásként említik, vagy azok emlékének tartják. 198 Emellett különösen elterjedt a mezőgazdasági hagyományban a különböző ételekkel kapcsolatos áldozat. Tulajdonképpen a véres áldozatok is ebbe a körbe tartoznak, mivel a megölt állatot elfogyasztják. Az ételáldozaton ebben az összefüggésben azonban a termésből hozott áldozatot értjük. Idevonatkozóan is számos példát nyújt az európai néphagyomány. 199 Megfelelő helyen részletesen vizsgálat alá vesszük ezeket a példákat. Itt most bennünket az elvi vonatkozások érdekelnek s csak néhány példával illusztráljuk azokat. Kagarow E. G. az agrárszokások felosztásában a szakramentális aktusokat külön csoportba sorolja. Fenntartás nélkül elfogadja a gabonaszellemek létezését, amikor kifejti, hogy a szakramentális aktus az istenséggel való azonosulásnak egyfajta formája. Ez jut kifejezésre az utolsó kévével, az antropomorf gabonakévével vagy valamely teriomorf képmással kapcsolatos agrárszokásban. A képmás, a szimbólum széttépésének eredeti funkciója szerint hajdan a termékenység, a vegetáció szellemének a testét és vérét fogyasztották el. 200 Mások szerint a gabonaszellemnek való áldozás jut kifejezésre az utolsó kévével kapcsolatos rítusokban. 201 Figyelemre méltó, hogy a tagadó szellemű von Sydow C. W. sem utasítja el mereven az áldozatot az agrárkultuszban. Azzal kapcsolatban, hogy az első kéve áldozat, mégpedig a termés zsengéjéből hozott áldozat, az utolsó pedig erőkoncentrátum, elismeri, hogy mind az első, mind az 191 Schneeweis E., 1953. 165.; Drohjakovic B., 1960. 172.; Maríinov A. R, 1958. 742. 198 Uungman W., 1937-1938.1. 270.; Geiger R., 1936. 58.; Handwörterbuch, III. 298.; Jahn U, 1884. 185-191.; Henninger}., 1946-1949. 237-346.; Megás G. A., 1963. 25.; további irodalommal Ujváry Z., 1961a. 36-42., 54-62. 199 L. pl. ZeleninD., 1927. 27 kk.; Vilkuna K., 1963. 48 kk.; Schneeweis E., 1961. 110-111.; Megás G. A., 1963. 30 kk.; 39 kk.; Dias]., 1968. 200. 200 Kagarow E. G., 1928. 24. 201 így pl. Balys]., 1948-1949. 130.
