Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
döntő változások következtek be. Fő elemei megváltoztatták céljuk irányát, amelyben főképpen a vegetációs kultusz, a termékenységi mágia és a föld dsztelete volt az uralkodó. A változás folyamatában a munkarend, a jogigény és a szociális kiegyenlítés lett dominálóvá. Weber-Kellermann I. vizsgálódási módszere határozottan új perspektívát nyit meg a mezőgazdasági szokások kutatása terén. Kitűnik azonban, hogy a szempontok alkalmazása csak általános vonatkozásait illetően lehetséges más területekkel kapcsolatban. A gazdasági és társadalmi fejlődésnek éles különbségei mutatkoznak meg egy országon belül is. Ez a tény pedig nagymértékben rányomja bélyegét a szokások jellegére, funkciójára. Azokon a vidékeken, ahol viszonylag kevés volt a földnélküli, a mezőgazdasági munkásság, ahol a földművesekből a múlt század második felében paraszti kisvállalkozók lettek, a munkaszokások háttérbe szorultak, az aratószokások alig játszottak szerepet. Ugyanakkor a nagyparaszti vidékeken a cselédség, a mezőgazdasági munkások, a kisparaszti rétegek mint munkavállalók kerültek előtérbe, akik mint munkaerők az aratás időszakában arra törekedtek, hogy szegényes életüket jó fizetéssel, tartalmas étkezéssel és különböző juttatásokkal feljavítsák. Ebben a törekvésükben nagymértékben segítségükre szolgáltak a szokások, amelyeket megfelelően alakítottak, változtattak. így pl. jól megfigyelhető ez az ún. megkötözés szokásában. Ennek a szokásnak, amelynek lényege az, hogy az aratókhoz kimenő tulajdonost gabonával megkötözik és a kötés alól ajándékokért feloldják, a legjobban kidolgozott formái és leggazdagabb variánsai a nagybirtokok területén találhatók. Az aratókoszorús aratóünnepek is ugyancsak elsősorban a nagyobb birtokokon tartották magukat. A kisparaszti gazdaságokban, ahol a parasztember maga művelte a földjét, ezeknek a szokásoknak nem lett volna különösebb értelme, hiszen munkás és munkáltatói kapcsolat nem állt fenn. 190 A szociális és gazdasági helyzet tehát döntően meghatározta az aratási szokások egy részének a fejlődését. Fordítva is áll a tétel: a szokásokhoz igazodtak mindazok, akik szociális és gazdasági helyzetük következtében a szokáshordozóknak ebbe a rétegébe kerültek. A parasztság története arról tanúskodik, hogy a gazdasági helyzet alakulásával, különösen a XIX. század második felétől kezdődően a szokásokban is változás következett be. A közös munkák megszűnése a látványos közös ünnepeket, szokásokat háttérbe szorította, eltüntette. A gépek alkalmazásával úgyszintén eltűnt számos munkaszokás. 191 Természetesen bizonyos adaptáció megfigyelhető. Voltak olyan munkaszokások, amelyek a megváltozott körülmények között is tovább éltek, és a régi munkaeszközökkel kapcsolatos rítusok a modernekre is áttevődtek. E kérdést részben érintettük és még később visszatérünk rá. Egyáltalában nem lehet kétséges, hogy a szociális és a gazdasági tényezők szerepének a megvizsgálása egyike a legfontosabb kérdésnek a paraszti szokások vizsgálatában. Az idevonatkozó elemzéssel elválaszthatjuk egymástól a rítust, hiedelmet és a racionális szokást. A szokáskomplexumban egymásra rakódott rétegeket csak így tudjuk egymástól elválasztani, megkülönböztetni. A magyar anyaggal kapcsolatban egyik további fejezetünk kiindulópontját ez a kérdéskör alkotja. 190 Weber-Kellermann L, 1965. 361-364. 191 Geiger P., 1936. 198.
