Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.

játékos négykézláb mozgott, a jelenlevők tréfás verseket mondtak, miközben a ló fejét alakító cserépfazekat bottal igyekeztek leütni. A játékkal nagy vidámságot értek el.

188 A magyar halottvirrasztói játékok a néhány kivételtől eltekintve a kártyázás különböző változataira egyszerűsödtek. A kártyázás voltaképpen időtöltés, bár szórakoztató játék, de nem olyan, amely ellentétes lenne az alkalom komolyságával. Az őrségi és a szatmári példa azonban már a dramatikus játék, a maszkos színjátszás területére mutat. A szomszédos és a távolabbi népektől ismert párhuzamok, valamint a Simpliássimus által leírt szokás alapján (bár ez utóbbi magyar példaként nem bizonyítható) feltételezhető, hogy a magyar halottvirrasztásban bemutattak maszkos, dramatikus játékokat. A közeli analógiák ezt a feltevést erősítik. A magyar hagyományból a halottvirrasztás játékai hamarabb háttérbe szorultak, elsorvadtak. A virrasztói játékok egykori hagyományát és az utóéletét a kártyajáték, a lómaszkos játék, a csörgőbotos játék egyértelműen mutatja. Halottvirrasztói játékok a Kárpát-medence népeinek körében a magyarokon kívül elsősorban a kárpátaljai rutének és az erdélyi románok hagyományában ismeretesek. A bevezetésként említett XVII. századi példa a halottas játékról szól. Hasonló halottas játék álhalottal és alakoskodó szereplőkkel az egész magyar nyelvterületen a közelmúltig ismeretes volt.

189 Lehetségesnek tarthatjuk, hogy a Simpliássimus által leírt játék a magyar halottvirrasztó szokásnak is része volt. A Simpliássimus adatát ugyanis egyértelműen sem idegennek, sem magyarnak nem tekinthetjük. Csak a Kárpát-medence népeinek hagyományát áttekintve és ismerve a Simpliássimus mozgási irányát, gondolhatunk arra, hogy a Simpliássimus ukrán halottvirrasztói játékot írt le. A játék nagyszerű változatait találjuk meg a kárpátaljai ukránoknál. Hasonlósága és egyezése a magyar hagyománnyal igen szembetűnő. A játszás alkalma azonban eltérő. Mint említettem, a kárpátaljai ukrán halottas játék főbb mozzanataiban megegyezik a magyarral. A szoba közepén egy legény lócára feküdt, halottnak tettette magát. Lepedővel leterítették. Egy férfi asszonynak öltözött, s mint a halott felesége a ravatal mellett állt és siratta a meghalt férjét. Ilyesmiket mondott: „Meghalt és csak azt sajnálom, hogy egy véka paszulyt evett meg. Ne menj a holt teste mellett, mert abban nincsen más csak a gonoszság, ha föltámad, karót ragad és mindnyájunkat lecsépel." A feleség siratása közben a jelenlevők arról beszéltek, hogy papot kell hívni, aki eltemeti a halottat. A papot az udvaron öltöztették fel. Elöl-hátul egy kötőt kötöttek a nyakába. Kezébe zsinórra fűzött bögrét vett. Ez volt a füstölő. A bögrében parázson kócot égettek. Amikor bement a szobába, a következőket mondta: „Mikor a patak mentén fölfelé mentem, megtaláltam a pap reverendáját. Fölveszem magamra a reverendát, és nézek alá és föl, magam is gondolom, belőlem is lenne pap, ha felvennék magamra egy reverendát." Prédikáció a halott fölött: „Mindig járt-kelt, otthon keveset volt. A templomot nem látogatta, mert mikor a templomba kellett volna menni, ő a feleségére lármázott, hogy enni főzzön neki, aztán rágyújtott a pipára, elment a korcsmába és csak onnét a templomba. A templomban az isten igéjét nem hallja, mert részeg és szunyókál. Most az angyalok sírnak mellette, mert a gonosz lelkek egy-egy keresztény lelket ragadnak el tőlük. Rögtön jönnek a tisztátalan szellemek, magukkal viszik a lelkét s a pokolba kísérik. A pokolban szüntelenül egy szekéren követ fog száíHtani, de úgy, hogy a hegynek menve az ördögök benyűgözik mind a négy szekérkereket, míg a hegyről jőve szétnyűgözik. Mikor a követ fogja szállítani, az ördögök vasvillával fogják ütni-szúrni." 188 S^ynik Antal: Adalékok Felsőbánya monográfiájához. Budapest, 1906. 302-303. 189 Ujváry Zoltán: A temetés paródiája. Debrecen, 1978.