Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.
— Pfuj! (Köhint egyet, odamegy a betyárok mögé rejtőző kocsmároshoz) Hej, te kutya kocsmáros, elmúlt már kilenc óra. Le kellene már feküdni! KOCSMÁROS: -He? ÉJJELIŐR: — Lófasz! KOCSMÁROS: — Nem látja, vendégeim vannak?! (Int a főbetyárfelé.) Éjjeliőr (rádöbben a helyzetre, hogy betyárok vannak bent, nagyot káromkodik): — Azuram... FŐBETYÁR (leteszi a poharát, felugrik): — Ki maga? ÉJJELIŐR: — Én az éjjeliőr vagyok! FŐBETYÁR (fokosával meglöki): — Az éjjeliőrnek kint a helye. (Int a társainak.) Gyurka, Palkó, dobjátok ki az öreget! ÉJJELIŐR (megsértődve): — Na, jól van, megyek, küldöm a pandúrokat. (A kocsmároshoz): Lufasz oda! (Kimegy.) A betyárok új nótába kezdtek: A szél a levelet ide-oda fújja, A szegény betyárnak szomorú a sorsa. Ma még gyöngy az élet, holnap sötét álom, Csókolj meg hát csókjaiddal gyönyörű virágom. FŐBETYÁR (a nóta befejezése után): — Tölts kocsmáros, mulatni akarunk! KOCSMÁROS (dünnyögve): — Na, hadd igyanak, most már van pénz. A betyárok éppen inni akartak, amikor megjelentek a csendőrök. Amint meglátták a csendőröket, felugráltak, egymás mellé álltak és új dalba kezdtek: Jön a hajnal, pirkad már, Jön két zsandár, vasal már. Vasalják a gyönge kezemet, Viszik a szeretőmet. ÉJJELIŐR (a nótázás alatt a csendőrök mögött áll és a betyárok felé nyújtogatja, emelgeti a botját, örül, ugrándozik): — Hapucáré, nagy a jányé, de még nagyobb az anyjáé, hacc, hacc, hacc. Ugye mondtam, hogy küldöm a pandúrokat! (A kocsmároshoz): Lufasz oda! A csendőrök magasra tartott fegyverüket lábhoz engedték és egy darabig figyelték, hogyan mulatnak a betyárok. A betyárok a csendőröket is kínálták. Azok intettek, hogy nem kell. A betyárok folytatták a nótázást:
