Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.

Ugyancsak rongyból készült gyermekbabát tartott a karján, amit az új pár előre készült gyerekeként mutogatott, babusgatott. A lakodalmas mas^kurâs csoport sorra látogatta a fonókat. A bekérők engedélyt kértek, s csengetésükre a szereplők bevonultak. Elöl ment a pap a kántorral, őket követte a vőlegény és a menyasszony, majd a betyárok mentek a nyüszülányokkal és végül a kisasszony az örömanyával. A jelenet lényegét az esketés adta. A pap a bibliából, amit az ócska kalendárium helyettesített, összeeskette az ifjú párt. Az álpap szájából a templomi szertartást kifigurázó esküszöveg hangzott el. A pap kérdéseire a vőlegény és a menyasszony vaskos tréfákkal felelt. A rögtönzött feleletekkel arra törekedtek, hogy minél jobban megnevettessék, szórakoztassák a nézőket.

28 * * * A bemutatott példákból a fonóbeli álesküvő, lakodalmas jelenetek jellege jól megállapítható. A valóság formai mozzanataiban, a tényleges szertartást külsőségesebben utánzó játékokban az obszcenitás az ellenkező véglet, s a kettő sajátos összekapcsolódása - a fenséges és silány - nyújtja a jelenet színjátéka lényegét, s határozza meg műfaji jellegét. Az álesküvőben, a lakodalmas játékban lényegesen többről van szó, mint egyszerű utánzásról, s ezt a népi színjátékok repertoárjának vizsgálata jól igazolja. A különböző alkalmak álesküvői, lakodalmas paródiái egymással való összevetést, együttes elemzést kívánnak. (Betyárjátéfa f^a fonó ban A magyar népi színjátszás gyakori alakja volt Kelet-Magyarországon, Észak-Magyarországon és a Nagyalföldön a betyár. De felbukkant erdélyi területeken is. Megjelent a fonóbeli, farsangi, lakodalmi és a betlehemes játékok egyes változataiban. A felvonulásokban, valamint a jelenetek egy részében a betyár csak mint mellékszereplő vagy mint különösebb funkcióval nem rendelkező jelmezes alak lépett fel. A betyár játék mint önálló színjáték Kelet-Magyarországon elsősorban a szatmári falvakban fordult elő. A szatmári betyár játékot a fonóban mutatták be. Központi alakja, a betyár általában név nélkül szerepelt, olykor azonban a betyárjáték a 19. században élt híresebb magyar betyárokat, Angyal Bandit, Rózsa Sándort jelenítette meg. A cselekmény a betyárok néphagyománybeli sorsának utolsó szakaszát ábrázolja, azt az eseményt, amikor utoljára mulatnak és elfogják őket. A betyárjátékokban bizonyos társadalombírálat, ellenállás jelentkezik; a hatalommal szembekerülő betyárok elbuknak. A betyárjáték betyárnóta betétjein, romantikus szemléletén a népszínművek hatása érződik. A betyárjátékok párhuzamaira és kapcsolataira fejezetünk végén visszatérünk. Említettük, hogy a betyárok a dramatikus népszokások egy csoportjában mint mellékszereplő, a maszkos játékok alakjaként jelentek meg. Ezekben a játékokban szöveges szerepük általában nem volt, olykor némán vettek részt a felvonulás menetében a fonóban, a lakodalomban stb., s a többi alakoskodóval együtt táncoltak, nótáztak és bekapcsolódtak az improvizált jelenetekbe, tréfálkozásokba. A betyárok a dramatikus szokásokban a szatmári és az erdélyi területeken a farsangi fonók idején vettek részt, az észak-magyarországi falvak fonóiban a jeles napi időszaktól függetlenül is megjelentek. Véleményünk szerint a betyároknak a játékokban való előfordulása nem függvénye valamilyen szokáskörnek; az egyes alkalmakon való szereplésüket a helyi hagyományok alakították ki. 28 Vincke Lajor. i. m. 14—15. Csak sajnálható, hogy az eskü szövege nem került lejegyzésre.