Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.
526 Játé kp d és maszkpd a (kkpdaComban Sirató: Jaj nekem, öregem, öregem! Hiszen azt a lyukat sem csináltad be nekem, de nem azt, amelyre az emberek gondolnak, hanem azt, amelyen a szomszédék malacai járnak át. Jaj nekem, hűséges férjem, aki elloptad a cérnám, jaj nekem, a sírgödör fölé, a sírgödör fölé, minél gyorsabban vele oda befele. Gyászének: Meghalt a mi paszternákunk, nekünk nem hagyott semmit dohányra sem, csak egy félig rongyos nadrágot. És a papnak négy garast, hogy szóljon róla minden misén. A kántornak négy turákot, hogy énekeljen a diákokkal. A harangozónak négy pénzt, hogy szólaljon meg minden harang. A sírásónak dohányt szaruval, nyugodjál az úristenben. (A halottat saroglyára tették, a gyászmenet megindult, s a játék befejeződött.) 216 A magyar rab vágással, rabhordással, illetőleg ítélkező játékkal további párhuzamot mutat az ún. apóégetés (pálenie deda) szokása, amely Nyitra környékének északi területén, Valaská Bela körzetében volt ismeretes, s meglepő hasonlóságot mutat a palóc lakodalmi (néhol farsangi) rabhordással. A lakodalmi vacsora után a násznép tagjai közül egy férfit apónak öltöztettek. A ruháját kitömték szalmával, vagy körülcsavarták szalmakötelekkel. Fejére cserépfazekat tettek. Egy másik szereplő terhes asszonynak öltözött, egy harmadik a hóhér szerepét látta el, s a násznép volt a bíróság. Az apót egy eketaligára ültették és a falun kívülre húzták. Ott először daloltak, táncoltak körülötte, majd megkezdték a kihallgatását. A kérdések az állapotos asszonyra vonatkoztak: - Apó, mit csináltál, miért ejtetted teherbe? Ki fog róla gondoskodni? - Én nem ejtettem teherbe, hiszen nem szoktam vele hálni, még csak nem is táncoltam vele. - Te voltál az, te voltál az! — kiabálták a nézők. - Mentegetőzöl, és ki fogja majd ruházni és eltartani? Sose mentegetőzzél, vedd feleségül, mert lent lesz a fejed, ha nem teszed meg. Az apó tagadta bűnösségét, ezért halálra, fejvesztésre ítélték. Az ítéletet a hóhér hajtotta végre. Az elítélt fejéről a kardként használt tilolónyelwel leütötte a fazekat. Ezután az apóról letépték a szalmát, és zene, dalolás, táncolás közben elégették. 217 Egy másik változatban álpap is szerepelt, aki a szalmakötelekkel körültekert és láncon vezetett elítélttel és a kísérő vendégekkel házról házra járt. Mindenütt táncoltak és daloltak. Többnyire szalonnaadományt vagy egyéb élelmet kaptak. Amikor a falut bejárták, kimentek a rétre, ahol a pap prédikációt tartott, s közölte az elítélttel, hogy lefejezik és azután eltemetik. A prédikáció után letépték róla a szalmát, korommal befeketítették az arcát, fazekat tettek a fejére, amit a fejéről tilolónyelwu leütöttek, azaz kivégezték. Néhol az elítéltet szalmabábu helyettesítette. 218 A palóc rabhordás és az apóégetés azonos eredetre mutat. A palóc és a szlovák kapcsolat nem kétséges. A szokás azonban tágabb perspektívában az Európa-szerte ismeretes ítélkező, bírósági játékok sorába tartozik, amelyről korábban már részletesebben szóltam. A funkcionális vizsgálatok közül megemlítem azt a sajátos nézetet, amely szerint a szalmába csavart alakoskodó voltaképpen medve, s az apó alakja nem más mint antropomorfizált állatmaszk. 219 A megnevezés, a szalma, az égetés stb. külön-külön is figyelemre méltó etnológiai kapcsolatokat vet fel, s a részletes elemző vizsgálata szükséges ennek a sajátos mágikus mozzanatokat őrző, tréfás dramatikus játékká alakult szokásnak a funkcionális feltárásához. 216 Jatieékó Ján: Svadobné zvyky v Canádalberte. In: Národopis slovákov v Mad'arsku. Budapest, 1975. 109—112. 217 Mjartan Ján: „Pálenie deda" na okoli Valaskej Belej. Národopisny sbornik. Sväzok 1. 1939. 47—48.; Az ítélkezéshez vö. Tomes Josef. Svatebni hry a tance na Hornácku. Národopisné aktuality, 1964. 1. sz. 12. 218 Mjartan Ján: i. m. 48-49.; Komorovsky Ján: i. m. 269—270. 219 Jerábek Richard: Masopustní máska „phfebenáfe" v medzinárodním kontextu. Národopisné aktuality, VI. 1968. 2. sz. 91.
