Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

Hovasmaskura. Hajdúböszörmény, Hajdú-Bihar m. öltöztetésével. Mindegyik alakoskodó álarcként női harisnyaszárat húzott a fejére. A szemnél és a szájnál kis nyílást vágtak. Olykor korommal kenték be az arcukat, bundaszőrből bajuszt készítettek. A csikósgazda szakállt kötött magának. A maskurások csak a vacsorát követő menyasszonytánc után kérhettek engedélyt a bemenetelre. Előzőleg a vőfit kihívták az udvarra, hogy tőle előzetesen már engedélyt kérjenek. A vőfi megállította a zenét és bejelentette, hogy egy csikós kompánia érkezik. A beköszöntés a fent említett módon történt. Ezt követően a csikósgazda elváltoztatott hangon szólt: — Itt vónék a csikómmal. Meg szabad-e táncoltatni? Ez lényegében formális kérdés, mert már megkapták az engedélyt a bemenetelre. A csikó azonban még akkor az ajtó előtt állott s neki-nekiugrott, hogy bemenjen, de egy darabig csak ugrált az ajtó előtt, mintha félne bemenni, majd hirtelen nagy ugrással, csengőrázással beugrott a közönség közé. Addig a zene nem szólt, mindenki a csikót figyelte. Amikor a maskurák már a szobában voltak, a betyár mondott egy nótát, azt a zenészek eljátszották. Az az egy-nóta-tánc a maskurásoké volt. Kb. 10—15 percig tartott. Azalatt az alakoskodó legények táncoltak egy-két fordulót a menyasszonnyal, és a lányok közül is néhánnyal. Gyakran előfordult, hogy olyan leány is volt a hivatalos vendégek A csikó és gardája. Hajdúhadhá^, Hajdú-Bihar m.